Vesztegetés miatt nyomoznak egy zuglói patika dolgozói ellen, akik a gyanú szerint recept nélkül, felár ellenében adhattak el vényköteles gyógyszereket - közölte a rendőrség.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján és közreműködésével nyomoz vesztegetés elfogadása miatt három gyógyszertári dolgozóval szemben, akik a gyanú szerint 2022. november 18. és 2023. augusztus 4. között két közvetítőn keresztül hét vásárlónak adtak recept nélkül vényköteles gyógyszereket anyagi ellenszolgáltatásért.
A nyomozás eddigi adatai szerint a patika asszisztensei alkalmanként legfeljebb 10 ezer forintos jogtalan előnyért adták ki jogosulatlanul a gyógyszereket, többek között potencianövelőt, fájdalomcsillapítót, injekciót és különféle betegségek kezelésére szolgáló szereket.
A nyomozók október 10-én a "bűncselekményekben érintett" személyeket elfogták, és tíz helyszínen tartottak házkutatást: lefoglaltak 50 ezer forintot, tizenegy telefont, tizenegy SIM-kártyát és négy laptopot.
A rendőrök a patika három dolgozóját, a közvetítőket és a vásárlókat előállították, és a tizenegy gyanúsítottat vesztegetés gyanújával kihallgatták.
Kapcsolódó cikkek
- Felfoghatatlan dologra készült egy 16 éves fiú A rendőrök még időben elfogták, úgy tudni, fegyvert akart szerezni.
- Brutális gyilkosság rázta meg Borsodot: Megölte az élettársát egy férfi A férfi többször megszúrta az élettársát.
- Óriási bajba került a plasztikai sebész, akinek a felesége a kezei között halt meg A nőnek műtét közben megállt a szíve. A férje ellen most vizsgálatot indítottak.
- (18+) Undorító dologra kényszerítette kisunokáját ez a magyar férfi A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint szexuálisan közeledett a fia által nevelt kiskorú sértett felé.