Hirdetés

Kisebb nézeteltérések a zuglói DK-ban, a volt alpolgármester hasba rúgta az egyik képviselőt

Nap Híre portré Nap Híre

A zuglói Demokratikus Koalíció múlt heti taggyűlésén súlyos feszültségek alakultak ki, miközben az új alpolgármesterek személyéről kellett volna dönteni. A szóváltást követően Horváth Zsolt korábbi alpolgármester hasba rúgta párttársát, Tóth Attila önkormányzati képviselőt.

„Véget ért zuglói politikai pályafutásom. Hivatalosan is lemondtam több mint 10 év után a DK-s választókerületi elnöki tisztségemről, és ezzel egy időben bejelentettem a pártból való kilépésemet is” – ezt írta a múlt heti párttaggyűlés után a DK-s Horváth Zsolt, Zugló korábbi alpolgármestere, aki szerint, ahogy a 24.hu írja, „szervezkedés indult ellene”, ezért döntött úgy, hogy végleg otthagyja a pártot.

A cikket szemléző 444 szerint már elfelejtette leírni, hogy a taggyűlésen tettlegességig fajult a vita közte és a DK egyik önkormányzati képviselője, Tóth Attila között. Horváth a 24.hu kérdésére elismerte, hogy személyi kérdésekről vitázott Tóthtal, és Horváth állítása szerint amikor azt hitte, hogy a személyeskedő vita egy pontján Tóth meg akarja ütni,

hasba rúgta. 

Tóth rendőrségi feljelentést tett és orvosi látleletet is készíttetett. A lapnak annyit mondott, hogy ami a taggyűlés után történt, azt a rendőrség vizsgálja. A rendőrség válasza szerint „az ügyben garázdaság vétség gyanúja miatt rendeltek el nyomozást, de gyanúsítotti kihallgatás még nem történt”.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés