Hirdetés

Zalatnay Saroltának meggyűlt a baja a rendőrökkel, elvették a jogsiját

Garai Kitti portré Garai Kitti

Az énekesnő bevallotta: ittasan vezetett, ezért vették el a jogsiját.

Zalatnay Sarolta ellen eljárást indítottak a rendőrök, miután tavaly egy budapesti utcában megszondáztatták a rendőrök. A Hot! Magazin hozta nyilvánosságra, hogy tavaly februárban egy általános közúti ellenőrzés során derült ki, hogy az énekesnő ittasan ült a volán mögé. 

Mint kiderült, az énekesnő alkoholt fogyasztott. A rendőrök azonnal elvették a jogosítványát és eljárást indítottak ellene - írja a Blikk. Most az énekesnő is megszólalt az ügyben. 

"Nos, ha anno nem is írtam ki a közösségi oldalaimra, most beismerem, hogy valóban történt egy ilyen eset, aminek következményeként be is vonták a jogosítványomat" – vallotta be Cini. Az énekesnő elárulta, hogy amikor megkérdezték tőle, hogy fogyasztott-e alkoholt, gondolkodás nélkül rávágta, hogy nem sokkal korábban megevett néhány szem konyakmeggyet. 

"Annak rendje és módja szerint előkerült a szonda, és bár reménykedtem benne, hogy kellő idő telt el, nem így lett" - fűzte hozzá. 

Az énekesnő hét hónap elteltével kapta vissza a jogosítványát, miután sikeres vizsgát tett KRESZ-ből.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés