Hirdetés

Drámai vallomás: elarulta miről beszél halott édesanyjával Zalatnay Sarolta

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

Zalatnay Sarolta a héten ünnepelte a 75. születésnapját, aminek alkalmából a Bors készített vele egy friss interjút, amiben meglepően őszintén beszélt az elmúláshoz való viszonyáról is.

Az énekesnő elmondta, szerinte az ő korában pozitívumok és negatívumok is vannak, hiszen "benne van a lelkében az a sok ember, akit elvesztett. Barátok, szerelmek kollégák". 

Én is elgondolkodtam rajta, hogy mennyien hagytak már itt engem. Ennek ellenére próbálok pozitívan hozzáállni, és azt tartani szem előtt, hogy milyen szép dolog megélni ezt a kort. Nyilvánvalóan ünneplésre méltó

- hangsúlyozta a Kossuth-díjra jelölt énekesnő, akit leginkább a színpad és a közönség segít át a hétköznapokon. Arról is beszélt, hogy korábban azt hitte, örökké fiatal marad és bármire képes lesz, amíg világ a világ. Kiemelte, egyáltalán nem fél a haláltól, de mivel már 75 éves, így lassan ideje elkezdenie gondolkodni azon, hogy mégis mi várhat rá az út végén.

Zalatnay Sarolta
Zalatnay Sarolta

Boldog vagyok az életem miatt, nincs mit megbánnom. Néha azon kapom magam, hogy ülök az ágyon és azt gondolom, hogy édesanyámmal beszélgetek és annyit mondok neki, hogy mami, nemsokára találkozunk

- fogalmazott Zalatnay, aki egy jubileumi Aréna koncerttel tervezte megünnepelni a születésnapját, azonban ez a következő évre tolódik, így csak egy házibuli keretein belül koccintott a barátaival.

Végül kiemelte, hiába a jubileumi kor, továbbra sem fogja abbahagyni a zenélést, mert még mindig az a célja, hogy a közönséget szórakoztassa.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés