Spriccelt a vér, az előadást félbeszakították, ám a színművész ujját nem tudták megmenteni.

Ahogy a Naphire.hu is beszámolt róla, alig néhány nappal a Nemzeti Színházban történt szörnyű baleset után a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház péntek esti előadása közben is baleset történt. Besenczi Árpád, a színház igazgatója az Indul a bakterház című darab pénteki előadása közben csúnyán megsérült.
A darabot félbe kellett szakítani, a színművészt azonnal kórházba szállították, de még éjszaka hazaengedték a maradandó sérülése ellenére, ugyanis mint kiderült, kielégítő az állapota.
Besenczi Árpád elmondta, hogy a jobb gyűrűsujja sérült meg, amely miatt éjszaka meg is műtötték a helyi Szent Rafael Kórházban, azonban a leszakadt, megroncsolódott ujjdarabját nem sikerült visszavarrni.
"Az Indul a Bakterház futkározós részében, ahogyan futottam ki a színpadról, valószínű, hogy nem ott kapaszkodtam meg a kezemmel, mint az eddigi tizenhét alkalommal sértetlenül, így a gyűrűs ujjam beakadt egy csavarba. Ahogy mentem tovább, láttam, hogy az ujjam ottmaradt és azt is érzékeltem, hogy nagy a baj. A fiam is látta a padlásról. Akkor nagyon rosszul lettem hirtelen, és mondtam az ügyelőnek, hogy húzzák be a függönyt, mert leszakadt az ujjam. Először nem értette, mert szólt a zene, de észrevette, hogy spriccel a vér, és akkor behúzták a függönyt"
- idézte fel a zaol.hu-nak.
Kiderült, hogy egy kiálló csavar okozta a sérülést, amelybe valahogy beakadt a jegygyűrűje.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Kamionok akadtak el, autók csúsztak árokba - Nagy bonyodalmakat okozott az ónos eső Sok balesetet okozott a téli időjárás Nógrád vármegyében, kamionok akadtak el, autók csúsztak árokba - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csütörtökön az MTI-vel.
- Jajj ne! Már megint gyengült a forint Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
- Ön szerint veszélyben vannak a zsidók Magyarországon? Mert David Pressman szerint igen Ismét éles bírálatot fogalmazott meg Magyarországgal kapcsolatban az amerikai nagykövet.
- Borzalmas baleset Budapesten: Gyereket szállító mentőbe csapódott egy autó A feltételezések szerint a balesetet a nem az évszaknak megfelelő gumi okozhatta.