Hirdetés

VV Fanni-gyilkosság: itt folytatódik az ügy

Somló-Bakos Dalma portré Somló-Bakos Dalma

A Fővárosi Ítélőtábla tárgyalja majd VV Fanni gyilkosságának az ügyét, az ügyész súlyosításért fellebbezett.

VV Fanni
VV Fanni

A Fővárosi Főügyészség 2019 októberében emelt vádat egy akkor 35 éves, dunaújvárosi férfival, B. Lászlóval szemben minősített emberölés miatt.

A Fővárosi Törvényszék 2022. július 13-án kihirdetett ítéletével a vádlottat nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte azzal, hogy legkorábban 25 év elteltével bocsátható majd feltételes szabadságra.

Az ítéleti alapján a férfi anyagi helyzete 2017. év során megnehezült, azonban költekező életmódját nem akarta feladni, ezért kereste a lehetőséget, hogy készpénzhez jusson. Novozánszki Fanni - akit a Való Világ című valóságshow-ból ismert meg a közönség, és örömlányként is dolgozott - ismerősén keresztül megtudta, hogy ő a lakásán jelentősebb mennyiségű készpénzt tart, amit plasztikai műtétre tett félre.

B. László 2017. november 20-án a sértett hirdetésekben szereplő telefonszámán kapcsolatba lépett VV Fannival, aki este fogadta a lakásán. A férfi a nő értékeinek, így készpénzének megszerzése érdekében erőszakosan, támadólag lépett fel a sértettel szemben, aki ennek következtében a helyszínen meghalt.

A férfi a holttestet, valamint a VV Fanni értékeit tartalmazó kézi táskáját, illetve egy női ruhákkal telerakott bőröndöt – a sértett elutazásának látszatát keltve – a mélygarázsban lévő bérelt autójához vitte és ott annak hátsó ülésére helyezte el a nőt és a táskákat. Később a fővárosban egy elhagyatott helyen a holttestet a jármű csomagtartójában helyezte el. Másnap reggel a szalkszentmártoni bányatavak közelében B. László a Duna-partra hajtott járművével és VV Fanni holttestét a Dunába rejtette, amely azóta sem került elő.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére a feltételes szabadságra bocsátás későbbi időpontban történő meghatározásáért, míg a vádlott és védője felmentésért, illetve a határozat hatályon kívül helyezése érdekében jelentettek be fellebbezéseket.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés