Négyszázadik adására készül az ATV egyik legnépszerűbb műsora: a Heti Napló Sváby Andrással csapatának a kezdetek óta tagja Vujity Tvrtko, aki a Nap Hírével osztotta meg gondolatait az elmúlt 8 évről.
“Szerintem Magyarország legjobb újságírói, legjobb riporterei vannak benne” - kezdte munkatársunknak a legendás riporter, akiből áradtak az érzések és emlékek a napló kapcsán. “Különös érzelmi kötődésem van ehhez brandhez, hogy Napló, hiszen 1997. október 5-én vasárnap este az én riportommal és Sváby Andrással kezdődött el a TV2 Napló című műsora. Vele együtt voltunk a kezdetektől, és a vasárnap este 7 óra mindenkinek egyet jelentett az országban a Naplóval. Amikor Heti Napló néven a riporteri gárdájában megfiatalodva, egy picit másképp, de hasonló gondolatokkal újraindult az ATV-n és Andrással újra találkoztunk, olyan volt, mint hogyha nem is váltunk volna el soha. Szerintem a Napló egy életérzés, szerintem a Napló a demokrácia egy fontos köve, ahol lehet szavazni, ahol elmondhatja bárki a véleményét” - magyarázta Tvrtko.
Emlékezetes, ő volt az, aki anno haza kísérhette a világ utolsó hadifoglyát, sőt, elmehetett Észak-Koreába, most pedig már minden héten azon csodálkozik, milyen történeteket dolgoznak fel a kollégái. “Minden héten leesik az állam, hogy a kollégáim ebben a megnehezedett piaci környezetben is mennyire profi módon és színvonalon tálalják az elképesztő történeteiket. L. Dézsi Zoli a retro királya lett ebben a műsorban és ma már Retro Zoliként is ismerik. Török Rékának az érzékenysége, ahogy például Kertész Ágnes történetét és kegyelmi ügyét bemutatta. A belpolitikai riportereink, a múltban Benyó Ritával, vagy György Gabival mindig nagyszerű és fantasztikus volt, és kinevelt egy új generációt, Berecz Petivel, aki bebizonyítja, hogy van jövő” - áradozott lapunknak a tévés a “kicsi, de szuper jó csapatról”.
“A legjobb stábokkal dolgozunk együtt, de nekem a szívem csücske Varga Zsolt és Varga Dezső barátaim, akikkel 25 éve dolgozhatok együtt és követtek engem ide is és én azt hiszem, hogy a Heti Napló egészen egyedi képi világa részben nekik köszönhető” - magyarázta Tvrtko, aki bár egy ideje Hawaii-on él, a csendes-óceáni szigeten is talált magyar vonatkozású érdekességet. “Bemutathattam a kicsi Magyarországot a Heti Napló nézőinek, a világ egyetlen gyermekét, akinek az a keresztneve, hogy Magyarország. Rajta keresztül pedig az Aloha érzést is. Szóval: van ebben könny, örömkönny, nehéz sors, de minden alkalommal értékes. Én nagyon büszke vagyok arra, hogy bár nyolcezer kilométer távolságról, de ennek a csapatnak a tagja lehetek” - mondta a Nap Hírének Vujity Tvrtko.
Kapcsolódó cikkek
- Tragédia Miskolcon, rohantak a mentők egy kirándulóhoz Sérült kirándulón segítettek a tűzoltók Miskolcon.
- Elképesztő felvétel: forgalommal szemben vágtatott egy csapat ló az az M5-ösön Öt elszabadult ló vette birtokba az M5-ös autópálya Budapestről kifelé vezető szakaszát. Az állatok nemcsak a forgalmat akadályozták, de jelentős veszélyt is jelentettek a sztrádán. Végül egy kamionos volt az, aki megakadályozta, hogy baleset történjen.
- Ilyet is ritkán látni: visszatáncolt a kormány egy korábbi bejelentéstől, akkora volt az elégedetlenség Pénteken derült ki, hogy egy törvényjavaslat-tervezet szerint a kormány szigorítana az idősek ingyenes fogászati ellátásának rendszerén. Azonban a családügyi szervek és az Idősek Tanácsának érvei után úgy döntött a Kulturális és Innovációs Minisztériumhoz (KIM), hogy mégsem vezetik be a korhatáremelést.
- Ezt a szabályt rengetegen nem ismerik, pedig a megszegése durva büntetéssel járhat Szabálysértésnek minősül és akár 65 ezer forint bírság vagy elzárás is járhat annak, aki a szemetesekből vagy az utcáról összegyűjtött visszaváltható palackokat dobja be a gyűjtőkbe.