Hirdetés

“Soha nem beszéltem még róla” - Meglepő vallomás az ATV műsorvezetőjétől

Győrik Ferenc portré Győrik Ferenc

“Van rajtam plusz X kiló” - közölte egy bejegyzésében Vogyerák Anikó, a Nap Hírének aztán megdöbbentő vallomást tett a harcával kapcsolatban.

“Az egész életem egy fogyókúra! Tini korom óta dolgoznom kell rajta, hogy "elfogadhatóan" nézzek ki! És higgyétek el, dolgozom rajta…” - folytatta a közösségi oldalára posztolt videója alá az ATV műsorvezetője, majd a Nap Híre megkeresésére megdöbbentő őszinteséggel kezdett el mesélni élete állandó harcáról.

“Gimis korom óta problémáim vannak a súlyommal és ez sose múlt el. Még nem beszéltem róla, de anorexiás is voltam. Nem volt vicces!”

- kezdte lapunknak az ATV Start főszerkesztője. “Annak köszönhetem, hogy nem kerültem kórházba, hogy gimibe járni és tanulni is nagyon szerettem - édesanyám így azzal tudott ösztönözni, hogy addig nem mehetek iskolába, amíg nem eszem.” - folytatta Vogyerák Anikó, és hozzátette: az édesanyja időben észrevette, hogy baj van.

Persze ezzel Anikó is tisztában lehetett - derül ki a vallomásából. “43 kiló voltam. Csak azért nem voltam bulimiás, mert a fogam volt az egyetlen, amit szerettem magamban és tudtam, azzal tönkreteszem a fogamat. Így akkor az maradt, hogy nem eszem. Álltam a tükör előtt és nézegettem magam és - sose felejtem el - fogtam a kisujjamat, s úgy éreztem, még az is hájas” - folytatta lapunknak a műsorvezető, aki együttérez minden testképzavaros emberrel.

“A mai napig nagyon odafigyelek az étkezésemre” - teszi hozzá. Elmondása szerint ez azért is nehéz, mert imádja az ízeket, szeret enni, de elég ránéznie egy tál ételre és rögtön hízik tőle. “A futás igazából az egyetlen, amitől fogyok, hiába próbáltam bármi mást. Ezért időnként újra és újra elkezdem, de az az igazság, hogy azt meg nagyon nem szeretem. Ez egy ördögi kör nálam” - így az ATV sztárja a Nap Hírének.

Anikó szerint öt kiló felesleg van most rajta, ami szerinte a képernyőn is látszik, így újabb módszereket próbál ki, hátha azok közül valamelyik hatásos lesz. Aztán majd úgyis rájön, hogy neki a futás vált be.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés