Hirdetés

Mit művelt a Viszkis? Tiltólistára került Ambrus Attila ebben a magyar városban

Nap Híre portré Nap Híre

Nem kapta meg az árusításhoz szükséges engedélyt.

Hosszú éveken át jártam a Tokaji Szüreti Napokra árulni a portékáimat, ám idén tiltólistára kerültem. Nem rabolni mentem volna oda, pénztárcát vagy bármi mást lopni, hanem dolgozni, mint minden tisztességes ember. Az ottani képviselő asszony azonban nemkívánatos személynek tart, itt van a kezemben a jegyzőkönyv, amiben azt mondja, önkormányzati képviselőként ő szégyelli, hogy meg kellett élnie, hogy egy volt bankrabló az ő településén árulja a portékáját. Itt tartunk a XXI. században, hogy bár nincs jogilag szabályozva, hogy egy büntetését letöltött ember nem árulhatja Tokajban a vásárban a termékeit, engem mégis kitiltottak

- mondta a Viszkis a Blikknek. Ambrus Attila hozzátette, bár maga mögött hagyta a múltat és jó útra tért, mégsem látják szívesen a településen. A Viszkis úgy tudja, hogy a képviselő azt szeretné, ha a szüreti napokon válogatott társaság venne részt, ezért is tarthatják őt oda nem illő személynek.

Sőt nem is ez az első alkalom, hogy hasonlót kellett átélnie Ambrusnak, ugyanis 2020-ban Veresegyházon is megtiltották neki, hogy áruljon, miután a kelleténél több alkoholt ivott. De akkor belátta, hogy az a saját hibája volt. "Abból az esetből tanultam, jóllehet, nem törtem-zúztam, nem csináltam balhét, semmiféle botrányos jelenetem nem volt, csak pálinkázta a többiekkel a hidegben" - hangsúlyozta.

Ambrus Attila ezt a múltbeli eset nem is bántja, azonban a jelenlegi helyzetet úgy érzi, nem tűrheti, hiszen, mint mondja, ha vele megtehetik, hogy kitiltják, akkor ki tudja, ki lesz a következő.

Romániában a Ceausescu-érában nőttem fel, én tudom, milyen a diktatúra. Nem szeretném újra átélni, hogy hátrányos megkülönböztetés ér a származásom vagy az előéletem miatt. A múltamban hibát követtem el, de már megbűnhődtem érte, miért nem hagynak élni, amikor két kisgyereket kell eltartanom és kerülök mindenféle botrányt?

- tette fel a kérdést Ambrus, majd úgy fogalmazott, ugyanerre a szüreti fesztiválra egyébként a felesége megkapta az árusítási engedélyt, így ő bár árulhatná a kerámiákat, de nem szeretné, mert számára ez elvi kérdés. Kiemelte, amíg a jelenlegi városvezetés van Tokajban, addig helyi borokat sem fogyasztanak, annak ellenére sem, hogy a kedvenceik közé tartoznak.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés