Hirdetés

Bekeményít a visegrádi önkormányzat, kitiltják a motorokat a Panoráma útról

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

A település önkormányzata a honlapján jelentette be a döntést.

A bejelentésben az olvasható, hogy a Fellegvárhoz vezető Panoráma út elejére motorkerékpárral behajtani tilos táblát helyeznek ki, és a tilalom március 1. és november 1. között érvényes.

A döntést az önkormányzat most azzal indokolta, hogy az út tavalyi felújítása óta autósok és motorosok versenypályának használják a Panoráma utat, napi rendszerességgel fordul elő, hogy nagy sebességgel hajtanak rajta, a gyorshajtás és a nagy zaj pedig a turisták mellett a helyieket is zavarja - idézi a Telex.

Ugyanakkor hozzátették, a Fellegvár irányába a tilalom ellenére is fel tudnak jutni a motorosok, azonban már csak a Nagyvillám Sípálya felől. A forgalomkorlátozással érintett területen élők vagy ott dolgozók behajtási engedély birtokában használhatják az útszakaszt.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés