Hirdetés

Videón Vikidál Gyula botrányos fellépése, ahol egy (!) ember volt kiváncsi rá

Nap Híre portré Nap Híre

A fellépése után a kommentelők védték meg a "nagy öreget". 

Május 11-én tartották Csanyteleken a salátás búcsút, ahol többek között Vikidál Gyula is fellépett. Az ország egyik legismertebb énekes-színészét talán senkinek sem kell bemutatni, a legikonikusabb szerepe az István, a király rockoperában volt, ő játszotta Koppány szerepét. A mostani fellépése azonban nyomokban sem közelítette meg a negyven évvel ezelőtti minőséget, és erről nem feltétlenül Vikidál tehet.

A kis csongrádi község pénztárcája nyilván nem túl vastag, egy szerény, fehér függönyökkel díszített színpad várta ezen a napon a fellépőket, ezen szerepelt a fővárosi sztár is, aki délután lépett színre. A fellépése azonban nem úgy sikerült, ahogy azt valószínűleg mindenki szerette volna. 

Vikidál egyedül állt a színen, sem hangszer nem volt nála, zenekar sem kísérte. A műsorában Demjén Ferenc, "Kell még egy szó" című slágerét adta elő, több-kevesebb sikerrel. Az énekes valószínűleg semmit sem hallhatott a saját hangjából, bár volt két kontroll láda a lába előtt, az nem sokat segít, ha nincs jól behangolva. Ez azonban a kisebbik baj... A híres színész színpada előtt egyetlen ember állt - írja a Bors

A műsorról készült felvételen ugyan látszik, hogy még egy maroknyi közönség jelen lehetett a bulin, de ők nem mentek a színpad elé, háttal álltak, így Vikidálnak úgy kellett szerepelnie, hogy közben pontosan tudta: senki sem figyel rá.

A felvétel futótűzként terjed az interneten, az emberek pedig összefogtak és tömegével írják az olyan hozzászólásokat, melyekben kiállnak a művész mellett. 

„A sok fanyalgónak: szerintem sok mostani énekes megirigyelhetné a hangját, mert most is tök jó hangja van. Persze, hogy nem jön ki a rockererő, mivel ez a dal rohadtul nem rockzene stílusú” - írja egy kommentelő. „Méltatlan. Mindig tisztelni fogom. Pedig sosem voltam rock rajongó, de felismerem a jó hangot és neki az volt. Az öregség pedig kegyetlen. Semmivé válik tőle minden ami valamikor az élete volt” - vélekedett egy másik hozzászóló.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés