Nagy a baj, már a riasztást is kiadták: hamarosan lecsaphat egy borzalmas vihar erre a vármegyére
Heves zivatarok alakulhatnak ki Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében hétfőn - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt.
Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint a vármegyében hétfőn hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is. Emiatt Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adta ki.
Elsőfokú figyelmeztetés van érvényben Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Veszprém vármegyék területén. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett eseteként szélerősödés, jégeső is előfordulhat.
Az előrejelzés szerint hétfőn késő délutántól előbb az északnyugati, majd az esti, késő esti órákban az északi megyékben is kialakulhatnak helyenként zivatarok. Néhol - nagyobb eséllyel Borsodban - heves zivatarok is előfordulhatnak, amelyeket lokálisan viharos, általában óránkénti 70-90 kilométeres széllökések, jégeső és intenzív csapadék kísérhet.
Felhívták a figyelmet arra, hogy kedd éjfélig a nyugati határ közelében a lehulló csapadék mennyisége helyenként elérheti a 20 millimétert. A déli országrészben - Baranyában és Bács-Kiskun déli részén - a legerősebb széllökések a déli óráktól késő délutánig elérhetik az óránkénti 60-70 kilométerest. Kedden napközben délen, délkeleten néhol előfordulhat zivatar.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Török Gábor mindenkit lesokkolt, ezt mondta Magyar Péterről Török Gábot nagyon meglepné, ha a Fidesz 45 százalék alá kerülne az európai parlamenti választáson, és közben a Tisza Párt 25 százaléknál jobb eredményt érne el. A politológus szerint Magyar Péternek az ellenzék megsemmisítésén kell gondolkodnia.
- Lehet, hogy vége az Orbán-Kubatov barátságnak A miniszterelnök gratulált a Paksnak a Fradi legyőzéséhez és bejelentette, hogy "Bognár Gyuri a király".
- Órákon belül lecsap a brutális vihar: jégesővel, felhőszakadással és viharos széllel érkezik Ma bedurvul az időjárás, több vármegyére is kiadták a riasztást a meteorológusok.
- Mi történt? Orbánék meggondolták magukat a tanárok ügyében Elterjedt a hír, hogy már nem számítanak közfeladatot ellátó személyeknek, de a minisztérium most megmagyarázta, mi történt.