Közelít az ítéletidő, újra jöhet a piros riasztás - ezekben a vármegyékben lesz a legrosszabb a helyzet
Véget ér a nyári meleg, ám az átmenet pusztító lesz.
Arról már reggel írtunk, hogy ma délutántól, estétől azonban a Dunántúlon és a középső országrészben erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és záporok, zivatarok, esetleg felhőszakadások is kialakulhatnak. Később durvul a helyezt, egy frontrendszer vet véget a nyári melegnek.
A legfrissebb előrejelzés szerint ma az ország nyugati felében, kedden az északkeleti vármegyékben alakulhatnak ki heves zivatarok, amelyeket viharos szél és jégeső is kísérhet.
A meteorológiai szolgálat az MTI-vel azt közölte, a hét első napján hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegyék területén, ezért ezekre a vármegyékre másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki.
Kedden Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyék területén kell számítani hevesebb zivatarokra.
A meteorológiai szolgálat felhívta a figyelmet arra, hogy az időjárási helyzet függvényében hétfő este, késő este a Dunántúl északnyugati felén piros riasztást is kiadhatnak.
Kapcsolódó cikkek
- Brutális, amit az időjárás művel: mintha nem is október lenne Még mindig kitart a nyári idő.
- Döbbenet Dombóváron: Öngyilkos akart lenni, magára robbantotta a házat egy férfi A férfi túlélte a robbanást, a pécsi kórházba szállították.
- Megrázó részeletek Varga Veronika haláláról Ötvennégy éves korában elhunyt Varga Veronika francia-magyar színésznő - tudatta családja vasárnap az MTI-vel.
- Rémület Erdőkertesen: Kútba zuhant egy 15 éves lány A lány életét a tűzoltók mentették meg.