Eddig tartott a jó idő, egyre közeledik felénk a vihar. Térképen mutatjuk, hogy hol fog lecsapni.
Vasárnap nappali gomolyfelhő-képződés várható többórás napsütéssel - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapi előrejelzésében.
A déli órákban időszakosan össze is állhatnak a gomolyok. Emellett délután nyugat felől fátyolfelhőzet vonul fel, ami a Dunántúlon meg is vastagszik. Napközben a keleti határszélen kisebb, estefelé a Dunántúlon nagyobb eséllyel alakulhat ki zápor, zivatar.
A déli, délkeleti szél időnként megélénkül, főként a Fertő térségében meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között valószínű.
Hat vármegyében van érvényben figyelmeztetés a zivatarveszély miatt
Hivatkozás másolásaA veszélyjelzés szerint ma késő délutántól nyugat felől a záporok mellett zivatarok is jöhetnek az Alpokaljára, Nyugat-Dunántúlra, illetve az előbb említett területeken a helyi képződéshez is kedvezőek lesznek a feltételek. Megjegyezték, hogy a zivatarokat szélerősödés, esetleg jégeső is kísérheti.

Kapcsolódó cikkek
- Nagy bejelentést tett Szijjártó Péter, ez minden magyart érinteni fog Biztonságban van Magyarország gázellátása.
- Hősies életmentés Dunaharasztiban, egy másfél éves kislány menekült meg a hőgutától A kislány édesanyja nem tudta kinyitni az autó ajtaját, így a rendőrök segítségét kérte.
- Teljesen megváltozik a közlekedés a fővárosban, erre figyeljen! Pályakarbantartást fognak végezni egyes fővárosi vonalakon.
- Döbbenetes, mit művelt ma a forint Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.