Eddig tartott a jó idő, ma ismét lecsap a vihar. Térképen mutatjuk, melyik vármegyékre adtak ki figyelmeztetést zivatarveszély miatt.
Jobbára borult lesz az ég, de délután a Tiszántúlon és északnyugaton szakadozottá, gomolyossá válhat a felhőzet - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdai előrejelzésében.
A meteorológusok szerint eső, zápor elsősorban az ország északnyugati felében valószínű, de délután már középen és délkeleten is számíthatunk záporos, zivataros gócok kialakulására. Az északias szél a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti harmadban erős, olykor viharos lesz
A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan borult részeken 14, 20, az Alföldön 20 és 24 fok között alakul. Késő estére 11 és 17 fok közé csökken a hőmérséklet.
Nyolc vármegyére adtak ki figyelmeztetetést zivatarveszély miatt
Hivatkozás másolásaA veszélyjelzés szerint szerda délután, este főként az ország középső és déli, délkeleti részén labilizálódik a légkör. A záporok mellett helyenként zivatarok is kialakulhatnak, amelyeket rövid idő alatt jelentősebb (esetleg 20 mm-t meghaladó) csapadék, szélerősödés, kisebb méretű jég kísérhet.

Kapcsolódó cikkek
- Rendkívüli bejelentés a katasztrófavédelemtől, az országos tisztifőorvos is intézkedett Az elmúlt napokban a folyókon levonult árhullám miatt most különösen nagy szükség van a beavatkozásra.
- Gyengült a forint a hosszú hétvége után - így áll az árfolyam Minimálisan gyengült a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben kedd reggel az előző esti szintekkel összevetve.
- Brutális vihar közelít - jégesővel, széllel és sok csapadékkal érkezik Kapunk egy kis esőt a nyakunkba, esernyőt vigyen magával.
- Halálos motorbaleset történt a fővárosban A motoros életét már nem lehetett megmenteni.