Hirdetés

Óráink vannak hátra, ránk szakad az ég ebben a négy vármegyében - kiadták a riasztást

Nap Híre portré Nap Híre

Akár 32 fokig emelkedhet a hőmérséklet napközben, aztán meg lecsap a brutális vihar. 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőn általában sok napsütés várható, de gomolyfelhők is képződnek. A Dunántúlon levő zártabb felhőzet északi, északkeleti irányba terjed, de közben szakadozottá, gomolyossá válik. 

A nyugati tájakon délutántól, annak is inkább a második felétől egyre nagyobb számban várhatók záporok, zivatarok, amelyekből késő estére egy nagyobb csapadéktömb is kialakulhat. A zivatarokat elsődlegesen felhőszakadás kíséri. Az ország északi, északkeleti harmadán megélénkül a nyugatias szél, de zivatarokban átmenetileg erős, viharos lökések is lehetnek. 

A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 28 és 32 fok között várható, ugyanakkor a felhősebb nyugati tájakon kissé hűvösebb idő valószínű.

Négy vármegyére felhőszakadás és zivatarveszély miatt adtak ki riasztást

Hivatkozás másolása

Hétfő késő délutántól a Dunántúl nyugati és középső részén (leginkább az Alpokalján és a Balaton tágabb környezetében) egyre nagyobb területen várható zápor, zivatar. Az intenzívebb cellákat elsősorban felhőszakadás (akár > 30-40 mm), kisebb eséllyel jégeső illetve szélerősödés kísérheti. Megjegyezték: a zivatartevékenység keddre virradó éjszaka várhatóan az ország középső részére is átterjed.

A naphire.hu korábban beszámolt arról is, hogy milyen időjárás lesz ezen a héten Magyarországon. Az előrejelzés szerint változékony időnk lesz, sok napsütéssel, záporokkal és zivatarokkal. Ez egészen a hétvégéig elkísér minket.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés