A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 49 éves férfival szemben, aki - italozást és előzetes szóváltást követően - nyakon szúrta a testvérét.
A Fővárosi Főügyészség közleményében azt írta, a vádirat szerint a sértett 2020. november 14-én reggel szabadult végrehajtandó szabadságvesztés büntetéséből, és ez alkalomból a családtagjai összejövetelt szerveztek neki egy ferencvárosi lakásban.
A rendezvényen leittasodó sértett és annak szintén ittas állapotú testvére - a későbbi vádlott -, valamint ez utóbbi fia szóváltásba keveredett. A vita során a vádlott fia a sértettet egy alkalommal megütötte, majd a vádlott is rátámadt a testvérére, először meglökte őt, majd egy késsel nyakon szúrta.
A megszúrt testvér nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, de csak a véletlenen múlt, hogy nem lett az esetnek halálos következménye.
A Fővárosi Főügyészség a többszörös visszaeső, feltételes szabadság hatálya alatt álló és jelenleg is letartóztatásban lévő vádlottat emberölés bűntettének kísérletével vádolja - áll a közleményben.
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.