Hirdetés

Fedőneve: „F*szfej” – Varga Mihály és Palkovics László emberei, de Hadházy Ákos szövetségese is börtönbe mehet a durva korrupciós ügyben

Nap Híre portré Nap Híre

Olyan durva korrupciós ügyben született meg a vádirat, ami miatt egy jelenlegi és egy volt miniszternek és egy ellenzéki nagyágyúnak is fájhat a feje.

Arra a mondásra, hogy a korrupció az, amiből kimaradunk, Varga Mihály és Palkovics László egykori emberei, valamint Hadházy Ákos szövetségese lehet az élő cáfolat, a vádirat szerint ugyanis nem maradtak ki abból a durva korrupciós botrányból, amelynek részleteit most írta meg a 24.hu.

2022-ben 150 ügyész és rendőr több tucat helyszínen csapott le elsősorban minisztériumi tisztviselőkre, akik a vádak szerint kenőpénzért cserébe elsősorban vissza nem térítendő EU-s támogatások elnyerésében működtek közre. Összesen 54 ember ellen emeltek vádat februárban. A 24.hu által megismert vádirat szerint az ügyészség pénzügyminisztériumi osztályvezetőket, főosztályvezető-helyetteseket, egy főosztályvezetőt és egy volt helyettes államtitkárt is börtönbe küldene.

A fővádlottak minisztériumi tolvajnyelvet találtak ki, hogy lehallgatásuk esetén a nyomozók ne tudják azonosítani őket, mégis kiderült, kit neveztek „Faszfejnek” és kit „Pumuklinak”.

A korrupciós hálózat vezetője 10 évre börtönbe kerülhet, nála és családjánál százmilliós vagyont, BMW-t és Rolex karórát is lefoglaltak. Karsai Tamás volt helyettes államtitkár négy év börtönt kaphat, Barta-Eke Gyula volt állami cégvezető pedig öt évre rács mögé kerülhet, de Hadházy Ákos szövetségese is a vádlottak közt van.

A Pénzügyminisztériumot és a Miniszterelnökséget is érintő vesztegetési botrányban a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) ötvennégy fő ellen emelt vádat. Ez az az ügy, ami 2022 áprilisában robbant ki, amikor 150 ügyész és rendőr több tucat helyszínen csapott le elsősorban minisztériumi tisztviselőkre. A vádak szerint a kormánytisztviselők kenőpénzért cserébe főként vissza nem térítendő európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre.

A 24.hu által megismert vádirat szerint az elsőrendű vádlott, egy pénzügyminisztériumi referens, jól szervezett korrupciós hálózatot épített ki, amelyben széles körben tartott kapcsolatot pályázatírókkal, projektmenedzserekkel és pályázó cégek vezetőivel. A rendszer lényege az volt, hogy a minisztériumi személy több munkatársát – köztük vezető kormánytisztviselőket – bevonva, milliós összegekért cserébe elintézte a pályázatok nyertességét, az ellenőrzések cégek számára kedvező lefolytatását, valamint a pályázatokkal kapcsolatos kérelmek, jogorvoslati eljárások pozitív elbírálását, sőt még a pályázatok helyszíni ellenőrzését is kontroll alatt tartotta.

Az ügyészség szerint összesen 108 európai uniós forrásból finanszírozott (főként a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében kiírt) pályázat, valamint további 8 hazai forrású (az Egészségügyi Támogatási Program keretében benyújtott) pályázat érintett. A benyújtott kérelmekkel igényelt támogatás összértéke meghaladja a 25 milliárd forintot.

Külön pikantériája az ügynek, hogy az első hat vádlottnak – mint pénzügyminisztériumi tisztviselőnek – az is a feladatkörébe tartozott, hogy a nemzeti csalás elleni stratégiában meghatározott feladatokat végrehajtsa, és a csalás megelőzésében, annak azonosításában is közreműködjön – írja a 24.hu

„Gestapo”, „Kedves”, „F*szfej”

Hivatkozás másolása

A vádiratból kiderül, hogy a vádlottak fedőneveken emlegettek egymást, illetve bizonyos személyeket és eseményeket. Így például az ügy másodrendű vádlottját úgy nevezték, „az Öreg”. A harmadrendű vádlottat „a Kedves” néven, míg a helyszíni ellenőrzést „gestapo” fedőnéven emlegették. A hetedrendű vádlottat – aki egyébként a Pénzügyminisztérium egyik kontrolling osztályát vezette – úgy nevezték: „a Faszfej” vagy „a hülye, akihez ki kell menni”. A Miniszterelnökség részéről érintett főosztályvezetőt „Pulyka husinak” nevezték el, más vádlottakat „Pumukli”, „Bagoly” vagy „Okos madár” néven emlegették, de volt köztük olyan is, akit „Kudlik Julinak” vagy „Görögsalinak” hívtak.

A vádiratból kiderül az is, hogy az egymás közt csak „Kékszakállként”, illetve „Lisztes Krisztiánként” is emlegetett tizenegyedrendű vádlott nem más, mint Varga Mihály pénzügyminiszter korábbi helyettes államtitkára, Karsai Tamás. Ő 2014 és 2018 között a Pénzügyminisztérium jogelődje, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára volt.

A volt helyettes államtitkárra – beismerés esetén – négy év letöltendő börtönbüntetést kért az ügyészség, valamint négy év közügyektől eltiltást, 2,8 millió forintos pénzbüntetést, és 9,5 millió forint erejéig vagyonelkobzást.

Botrányhős kancellár

Hivatkozás másolása

„B úr” volt a ragadványneve a vádak szerint Barta-Eke Gyula tizenkettedrendű vádlottnak, aki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) volt kancellárjaként 2015-ben vált ismertté, amikor egy egyetemi tévéműsor felvételén a stúdióban lévő nők teherbeejtésén viccelődött, amiért a BME teljes vezetése elhatárolódott tőle.

Barta-Eke 2019 és 2022 közt a korábban Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium felügyelete alá tartozó IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.-t vezette. E minőségében ő volt az, aki egyes EU-s pályázatokhoz az előminősítési tanúsítványt kiállította.

A vádirat szerint Barta-Eke Gyula a tanúsítványok kiállításáért cserébe egyenként hárommillió forintot kért a pályázóktól. Az ügyészek szerint a pénzeket egy ismerőse, a bűnügy tizenharmadrendű vádlottjának közreműködésével kapta meg.

A vádak alapján Barta-Eke több alkalommal kapott tízmillió forintot meghaladó csúszópénzt, ezért az ügyészség 124,5 millió forint erejéig kért vagyonelkobzást vele szemben, valamint öt évre börtönbe is küldenék őt.   

Hadházy szövetségesére is börtönt kérnek

Hivatkozás másolása

A büntetőügy ötvenkettedrendű vádlottja Vancsura István kecskeméti politikus, aki leginkább Hadházy Ákos független országgyűlési képviselővel együttműködő ügyvédként, szövetségeseként ismert. A férfit pénzmosással vádolja az ügyészség. A terhére rótt vádak szerint a bűnügy elsőrendű vádlottja – a korrupciós hálózatot létrehozó pénzügyminisztériumi referens – pénzének tisztára mosásában segédkezett, akivel már az 1990-es évek óta barátok voltak. A vádirat szerint az elsőrendű vádlott a hozzátartozói részére két panellakást vásárolt a korrupcióval szerzett készpénzből, amelyek esetében Vancsurát bízta meg az adásvételi okiratok megszerkesztésével.

Az ügyészek szerint Vancsurának a lakásvásárlások esetében az a bűne, hogy nem ellenőrizte ügyvédként a vételár eredetét. A vádak szerint Vancsura az elsőrendű vádlottal fennálló barátsága okán a fokozott ügyfél-átvilágításra vonatkozó kötelezettségét nem teljesítette, családtagjait nem nyilatkoztatta a készpénz forrásának igazolására.

Továbbá azzal vádolják, hogy ellenjegyzett egy olyan dokumentumot, amelynek segítségével az elsőrendű vádlott 180 millió forint korrupciós pénzt próbált elfedni. A vádirat alapján az elsőrendű vádlott tartott tőle, hogy a korrupcióból származó pénzét a hatóságok lefoglalják, ezért egy olyan dokumentumot készített, amely azt tartalmazta, hogy az egyébként széfben tárolt pénz a vidéken élő, korábban fogorvosként dolgozó – szintén megvádolt – édesanyjától származik, aki paraszolvenciaként kapta az összesen 180 millió forintot.

Az ügyvédet mindezekért hét évre börtönbe küldené az ügyészség.

A vádakkal kapcsolatban megkerestük Vancsura Istvánt, aki elmondta, nem jegyezte ellen a dokumentumot, amivel az elsőrendű vádlott a 180 millió forint származását próbálta igazolni. Azt állítja, ez a vád egyszerűen nem igaz. Elmondta azt is, nem tudott arról, hogy a valóban régi ismerősének, az elsőrendű vádlottnak egy forint illegális jövedelme lenne. Az ügyfél-átvilágításra vonatkozó kötelezettség elmulasztásáról szólva pedig elmondta, csak magas kockázat esetén lett volna kötelessége jelenteni a pénzmosás gyanúját, ám nem tartotta kockázatosnak két panellakás megvásárlását családon belül.

A korrupciós hálózatot kiépítő pénzügyminisztériumi referens tíz év börtönbüntetést kaphat. A vádirat szerint nála és családjánál jelentős vagyont foglaltak le a nyomozók. Zár alá vettek:

  • 128 millió forintot az édesanyja nevén lévő széfből.
  • Továbbá 49 millió forintot az édesanyja nevén bérelt másik széfből.
  • 4 millió forintot a felesége nevén bérelt széfből.
  • 4 millió forintot az apósa nevén bérelt széfből.
  • 3,5 millió forint készpénzt.
  • 9845 USA dollárt, 7640 eurót.
  • 13 millió forintot bankszámlán.
  • Csaknem 80 millió forintot értékpapírszámlán.
  • Egy Ford Fiestát és egy BMW X6-ost.
  • Két IV. kerületi ingatlant.
  • Valamint egy Rolex Submarine Date típusú karórát.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés