Hirdetés

Váratlan helyről kapott pofont az Orbánt támadó Gyurcsány Ferenc

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

A DK elnöke nemrég "beteg emberként" utalt Orbán Viktor miniszterelnökre.

Orbán Viktor pénteken Veszprémbe látogatott el, ahol a Tánc- és Mozgásművészeti központ avatóünnepségen mondott beszédet. Ebben a miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a nemzetállamok felett Róma bukása óta mindig ott lebegett egy álom, egy kísértés: újraegyesíteni, egy birodalomban összefogni Európát. Majd hozzátette: erről álmodozott más-más alapokon Bizánc, Nagy Károly, Napóleon és Adolf Hitler is.

Nem kellett sokar várni, a beszédre hamar megérkezett az első ellenzéki reakció is, mégpedig a Demokratikus Koalíció (DK) elnökétől, Gyurcsány Ferenctől, aki szerint "beteg ez az ember", utalva a miniszterelnökre. A Facebook-oldalán megosztott bejegyzésében Gyurcsány kiemelte,

Hitler nem egyesíteni, hanem leigázni akarta Európát. Hitler nem Európát építette, hanem a nemzetiszocialista Németországot, a Harmadik Birodalmat, emberek tízmillióinak élete árán. Hitlert bármilyen módon emlegetni a mai európai gondolat mellett beteg, ocsmány gondolat és szöveg.

Gyurcsány kirohanása után azonban váratlan helyről védték be a miniszterelnököt. A kormánykritikus történész, Ungváry Krisztián a témával kapcsolatban kiemelte, a Veszprémben elhangzott állítás történészi szemmel nem támadható, mivel "a miniszterelnök kihangsúlyozta, más-más alapon, de a felsoroltak mind európai egységről álmodoztak, s ezzel utal rá, hogy nem azonos minőségekről van szó, az pedig, hogy valaki diktatórikus alapon teremtette vagy próbálta megteremteni az egységet, nem cáfolja az alapállítást".

Hitler valóban egységes Európát akart, persze német vezetéssel, és a náci ideológia mentén, a zsidókérdésben pedig végképp egy egységes Európát vizionált. Ami számára azt jelentette volna, hogy az ő politikai szempontjai érvényesülnek mindenütt

- nyilatkozta Ungváry a Népszavának, majd hozzátette, ezt Orbán Viktor nem minősítette, és még egyszer kihangsúlyozta, hogy a miniszterelnök a beszéde alatt kijelentette, más-más alapokról van szó, így történelmileg teljesen védhető. Viszont a történész szerint már az is kérdés, hogy mi az egység definíciója. Ezzel kapcsolatban pedig elmondta, "természetesen amit Hitler létre akart hozni, az sem lett volna önkéntes történet".

Maga a náci propaganda is használta az egységes Európa a bolsevizmus ellen kitételt, vagyis a fogalomnak létezik egy korabeli konnotációja is. A Waffen-SS-t például mint egységes európai haderőt próbálta megjeleníteni a propaganda a meghódított területek lakosságának, hogy lépjenek be, hiszen nem Németországot, hanem Európát képviseli

- mondta a történész, alhúzva, az, hogy valami egységes, semmit sem árul el arról, hogyan hozták létre azt az egységet, "például tömeggyilkossággal, vagy éppen demokratikus módon". Végül úgy fogalmazott, Orbán Viktor is célzott rá, hogy az említett történelmi személyiségek különböző módon próbáltak európai egységet teremteni.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés