Szívszorító hír jött Vágó István özvegyéröl
Vágó István februárban lenne 75 éves. Felesége sosem szeretett szerepelni, ám az évforduló miatt most kivételt telt és beszélt arról is, hogy éli a mindennapjait a férje halála óta.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/vago-istvan-musorvezeto-politikus.inbox800x450.jpg)
Vágó István tavaly áprilisban hunyt el, februárban pedig 75 éves lenne. Az évforduló alkalmából most a BEST magazinnak interjút adott a felesége, aki elmondta, még mindig nem tud a férjéről múlt időben beszélni - szemlézte az nlc.hu.
Vágó Judit a családjával, a fiukkal, Péterrel, az unokájukkal, Borisszal és a barátokkal rendkívül szoros kapcsolatot ápol, velük tölti ideje nagy részét. Elmondta, azt tervezték Istvánnal, hogy együtt öregszenek meg, ám a sok megvalósult közös tervből ez az egyetlen, ami már nem válhatott valóra. A fájdalom elől a munkába menekül, csinosítgatja a házat, vagy épp István dolgozószobáját rendezgeti emlékszobának.
"Még mindig nem tudok róla múlt időben beszélni. (…) Nagyon hiányzik" - vallotta be Judit, hozzátéve, hogy soha nem gondolta volna, hogy a barátok ennyire szeretik őket, őt. "Miután Isti elment, még inkább itt vannak velem, mellettem, óvnak, féltenek, vigyáznak rá nem hagynak magamra” – mesélte. Elmondása szerint nehéz volt az óévet búcsúztatni, tervekkel belépni az új évbe, de hálás a barátoknak, hogy ezt nem egyedül, hanem velük élhette túl és át.
Vágó Judit elmondta, unokájuk a nyelvek szeretetében hasonlít a televíziós legendára, aki 20 nyelven olvasott, írt és beszélt. Borisz még csak 6 éves, de már angolul és oroszul is jól beszél, mivel anyai részről orosz gyökerei vannak.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!