A megemlékezők egy szál fehér virággal róhatják le tiszteletüket a váratlanul elhunyt legendás televíziós előtt.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, április 29-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Vágó István. A legendás műsorvezet 74 éves volt. Egyelőre homály fedi halálának körülményeit, a családja nem nyilatkozik a témával kapcsolatban.
Megírtuk korábban azt is, hogy a család úgy döntött, a végső búcsút megtartják maguknak, egyáltalán nem lesz temetés. Otthon, a kertben szűk családi körben szeretnék Vágó István emlékét felidézni, a gyász időszakának első szakaszát lezárni.

Viszont Vágó pártja, a Demokratikus Koalíció a múlt héten bejelentette, hogy május 18-án, tehát csütörtökön a budapesti Szent István parkban nyilvános búcsúztatót tartanak Vágó emlékére. A párt a gyászoló családdal egyeztetésben szervezi a megemlékezést, ami 17 órától kezdődik majd.
Ma pedig az is kiderült, hogy Vágó nyilvános búcsúztatóján Verebes István és Gyurcsány Ferenc is fel fog szólalni.
"A Demokratikus Koalíció a családdal egyeztetve nyilvános búcsúztatót tart Vágó István emlékére, ahol mindenki leróhatja tiszteletét az egykori kvízmester, a DK volt politikusa előtt" - olvasható a párt friss közleményében, amiben kiemelték azt is, hogy a résztvevők egy szál fehér virággal róhatják le tiszteletüket Vágó István előtt a megemlékezésen.
A búcsúztató további részletei a "Vágó István nyilvános búcsúztatója" című Facebook-esemény oldalán érhetők el.
Kapcsolódó cikkek
- Nagy bejelentést tett Szijjártó Péter, ez minden magyart érinteni fog Biztonságban van Magyarország gázellátása.
- Hősies életmentés Dunaharasztiban, egy másfél éves kislány menekült meg a hőgutától A kislány édesanyja nem tudta kinyitni az autó ajtaját, így a rendőrök segítségét kérte.
- Teljesen megváltozik a közlekedés a fővárosban, erre figyeljen! Pályakarbantartást fognak végezni egyes fővárosi vonalakon.
- Döbbenetes, mit művelt ma a forint Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.