Hirdetés

„Nem akarunk koporsóban hazatérni” – a fronton mentősként dolgozó ukrán aktivista drámai képet fest a katonák fizikai és pszichés kimerültségéről

Morvay Péter portré Morvay Péter

Drámai írást közölt Ukrajnából a Politico. A lap szerint egyre nő az elégedetlenség az ukrán fegyveres erők soraiban és az ukrán kormányt arra figyelmeztették, hogy ez az elégedetlenség nyílt konfliktushoz vezethet Ukrajnában.

A Politico a fronton mentősként dolgozó Jegor Firszov aktivista, volt ukrán parlament képviselő nyílt levelét ismertette. 

Ebben többek között az olvasható, hogy a fronton harcoló katonák „egyre többször gondolkodnak el azon, hogy nekik miért kell harcolniuk, miközben más ukrán férfiaknak nem". 

A szolgálat alól kibúvókhoz tartozik az úgynevezett „monacói hadosztály”, vagyis a nyugaton, köztük a francia Rivierán luxus életkörülmények élő fiatal és középkorú ukrán férfiak.

Jegor Firszov mentőorvos elkötelezett ukrán hazafiként írta megrázó levelét. 

Mint megjegyzi, sorait New Yorkból (ukránul: Niu-York) írja: „nem a világhírű amerikai metropoliszból, hanem a közvetlenül Bakhmut és Avdiivka között fekvő ukrán városból”.

Firszov szerint most ugyan a megfigyelő drónoknak köszönhetően jobb a helyzet, mert visszaszorították az oroszokat a lövészárkaikba, a katonák számára a fáradtság jelenti a legnagyobb problémát, különösen azokon az egységeken látszik ez, 

amelyek már több mint egy éve a frontvonalon vannak. 

Ukrán tüzér a frontvonalon. Sokan több mint egy éve megszakítás nélkül szolgálnak
Ukrán tüzér a frontvonalon. Sokan több mint egy éve megszakítás nélkül szolgálnak Politico

„Katonáik nehezen sajátítják el a bonyolult technológiát; érzelmileg kimerültek, és szinte robotszerűnek tűnnek a mozdulataik és a beszélgetéseik.”

A katonaorvos leír egy esetet, amikor elkísérte a dandárparancsnokát egy kitüntetési ünnepségre. Amikor az ünnepség végén fényképet akart készíteni a nyolc katonáról, képtelen volt egy mosolyt, vagy bármilyen érzelmet kiváltani belőlük. 

Az egyik tiszt ekkor fülébe súgta:

 „Mit akarsz tőlük? Több mint egy éve nem váltották őket”.

Firszov leírja, hogy vannak, akik nem bírják az állandó nyomást, és megpróbálnak menekülni. „Az egyik katona a dandáromban feleségül vett egy fogyatékkal élő nőt, hogy leszerelhessen. Mi a században nem örültünk a döntésének, de nem is ítéltük el - a fáradtság alatt mindenki megtörhet.” – írta.

„Ugyanakkor a legtöbb sebesült mégis megpróbál a szolgálatban maradni, még akkor is, ha törvényes okuk van a távozásra. Sokan annak ellenére folytatják a szolgálatot, hogy többszörös agyrázkódást szenvedtek - különösen a bahmuti harcok után, ahol már szinte minden katonának akusztikus traumája van. Ez elkerülhetetlen, ha az ember városi hadviselésben vesz részt, ahol folyamatosan aknák, tankok lövedékei és többszörös rakétaindító rakétarendszerek robbannak a közelében.”

A katonaorvos hozzátette ugyanakkor, hogy egyre erősödik a katonák között a frusztráció. 

„Néhány katona azon tűnődik, hogy egyes ukránok miért harcolnak, mások pedig miért nem.”

Szerinte az ukrán kormánynak „sokkal többet kell törődnie a háborús terhek igazságos megosztásával, hogy mindenki így vagy úgy, de hozzájáruljon a győzelemhez. Nem elég csak azt állítani a vezetőknek, hogy ’hisznek Ukrajna fegyveres erőiben”. 

Ellenkező esetben ez a feszültség később társadalmi konfliktust okozhat.”

– figyelmeztet Firszov.

„Talán azoknak, akik végigharcolták a konfliktust, többletjogokat kellene biztosítani, vagy azoknak, akik a sorkötelezettség ellenére nem harcoltak, több adót kellene fizetniük. Igen, ez népszerűtlen döntés lenne, de a háború árát mindenkinek meg kell fizetnie - nem csak a katonáknak. Mert mi sem születtünk katonának, és amíg ez a háború el nem kezdődött, a legtöbbünknek, akik már több mint egy éve harcolunk, fogalma sem volt arról, hogy mi az a fegyver, vagy hogyan kell használni.”

„És mégis, ma már hivatásos katonáknak tartjuk magunkat. Már pusztán a hang alapján is meg tudjuk állapítani, hogy milyen lövedék száguld felénk. És közel 15 hónapnyi ilyen intenzív hadviselés után természetesen már érezzük ennek a hatását.”

„Pszichológiai és fiziológiai állóképességünk nem végtelen; ezt megértjük. Az ellentámadás előestéjén megijedtünk, mert megértettük, hogy támadni sokkal nehezebb, mint védekezni. De mi is indulni akarunk, 

a lehető leggyorsabban véget akarunk vetni ennek a háborúnak.

A győzelem a mi kezünkben van, de ezeknek a kezeknek modernebb fegyverekre van szükségük. Nem holnap, amikor talán már nem élünk, hanem ma, hogy visszatérhessünk a családjainkhoz - és ne koporsókban” – zárja a frontról írt drámai levelét az ukrán katonaorvos.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés