Hirdetés

Itt a Time magazin bejelentése: Zelenszkij lett az év embere

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

Az ukrán elnök került a Time magazin legújabb számának a címlapjának, miután az év emberének választották. Az arcképét az ukrán zászló kék és sárga árnyalatai veszik körül.

Mint írták, Zelenszkij a politikai pályafutása előtt népszerű színész volt a hazájában, ráadásul a Nép szolgája című sorozatban az ukrán elnök szerepét is eljátszotta. 2019-ben, mindössze 44 évesen választották valóban elnökké és úgy lépett színpadra, hogy a sorozat főcímdala szólt. 

Fókuszba három évvel a megválasztása után, idén került, amikor az orosz erők háborút indítottak Ukrajna ellen. Zelenszkij a konfliktus idején folyamatos közösségi média használatával inspirálta a nemzetét. Többször forgatott a fővárosban, Kijevben felismerhető épületek közelében buzdító videókat is.

Itt vagyok. Nem teszünk le fegyvert 

- mondta egy korábbi videójában, amit a Twitteren csaknem 20 milliószor tekintettek meg. A Time magazin nemrég Herszonba is elkísérte az elnököt, miután az orosz erők visszavonultak a városból. A politikus ott azt mondta, hogy biztonságiak 100 százalékban ellene voltak, de támogatni akarta az ország polgárait - írja a 24.hu.

Kötelességem odamenni, és megmutatni nekik, hogy Ukrajna visszatért, támogatja őket

- hangsúlyozta az ukrán elnök a Time magazinnak. Nemrég jelentették be, hogy a Financial Times is Zelenszkijt választotta az év emberévé.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés