Nagy a felfordulás Ukrajnában: három miniszter is lemondott és az elnöki hivatalban is változások lesznek
Benyújtotta lemondását három ukrán miniszter a parlamentnek: Denisz Maljuszka igazságügyi, Olekszandr Kamisin, a stratégiai iparágakért felelős, valamint Ruszlan Sztrilec, a környezetvédelmi tárca vezetője - hozta nyilvánosságra Ruszlan Sztefancsuk házelnök a Facebookon.
A közlés szerint úgyszintén benyújtotta lemondását Vitalij Koval, az ukrán vagyonkezelő alap elnöke és Olha Sztefanisina európai integrációért felelős miniszterelnök-helyettes.
A házelnök biztosított afelől, hogy a lemondásokat hamarosan megvitatják a parlament plenáris ülésén - írja az MTI.
Maljuszka 2019. augusztusától vezette az igazságügyi minisztériumot, Kamisint tavaly márciusban nevezték ki a stratégiai iparágakért felelős miniszternek, Sztrilec pedig 2022 áprilisától állt a környezetvédelmi tárca élén. Lemondásukat a kormánytagok egyelőre nem indokolták. Kamisin a Telegramon közölte, hogy továbbra is Ukrajna védelmi szektorában fog dolgozni, de más szerepkörben, erről azonban többet nem árult el.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök honlapján megjelent egy rendelet arról is, hogy az államfő felmentette posztjáról kabinetfőnökének helyettesét, Rosztyiszlav Surmát.
Zelenszkij esti videóüzenetében arról beszélt, hogy a személycserékre Ukrajna kormányának megerősítése érdekében van szükség. "Az ősz rendkívül fontos lesz. Állami intézményeinket meg kell erősíteni olyan módon, hogy Ukrajna el tudjon érni minden szükséges eredményt" - hangoztatta. "Ezért meg kell erősíteni a kormányzat egyes ágazatait, és a személyi összetételben a változtatásokat már előkészítették. Változtatások lesznek az elnöki hivatalban is" - tette hozzá.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma az iskolában: ételmérgezés kapott több tucat gyermek az ebédtől Romániában hetven gyermek és két felnőtt szorult orvosi ellátásra csütörtökön Mehedinti megyében, az iskolában kapott ebédtől lehettek rosszul.
- Sokkoló felvétel a Duna komáromi tetőzéséről, nincsenek szavak Brutális pusztítást végez az árvíz.
- Óriási a baj: összeomlott az elektromos autók piaca, brutálisan bezuhantak az eladások Jelentősen, az előző évihez képest 18,3 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma augusztusban az Európai Unióban és ezen belül nagymértékben visszaesett az elektromos autók részaránya az európai autóipari ágazat szakmai képviseleti szervezete, az ACEA csütörtöki jelentése szerint.
- Brutális a helyzet Ausztriában, bemondták, mennyi ideig fog tartani a károk helyrehozása Évekig fog tartani a jelenlegi áradások okozta károk helyreállítása Ausztriában - közölte csütörtökön Alsó-Ausztria tartomány kormányának elnöke.