A gyermek futás közben esett össze.
Futás közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett egy kisiskolás kedden délelőtt a felsőszentmiklósi általános iskolában. Egy tanár azonnal odafutott hozzá, de a gyermek akkor már nem lélegzett, így azonnal értesítette a mentőket. Szerencsére a helyi gyermekorvos éppen az intézményben volt, így ő kezdte el a kisfiú újraélesztését, miközben egy tanár a szomszédos művelődési házba a defibrillátorért - írja az RTL.

A mentők is hamar megérkeztek a helyszínre, majd átvették a fiú ellátását, később pedig életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel szállították kórházba. Az RTL Híradó értesülése szerint már jobban van a gyermek.
Egy megkérdezett gyermekorvos azt nyilatkozta, hogy egy 6-7 éves kisgyereknél általában veleszületett rendellenesség okozhat hasonló rosszullétet. Ilyenkor kardiológusnak kell megszabnia, hogyan terhelhető a szervezete.
Póta György gyermekorvos szerint a terhelhetőség szakmailag egy jól leszabályozott terület, az előírásokat a szülőknek is be kell tartatni.
Kapcsolódó cikkek
- Pfizerrel oltották? Ezt mindenképp olvassa el! Elég egy fél adag is belőle, ha emlékeztető oltásról van szó, legalábbis erre jutott egy friss kutatás.
- Rémisztő dologra derült fény: a nőket jobban érinti a klímaválság, mint a férfiakat Az elmúlt 50 évben világszerte átlagos 115 ember halt meg naponta a szélsőséges időjárási események miatt. Nem kérdés, hogy a globális felmelegedés teljesen átformálja a világunkat. A gleccserek olvadnak, a tengerszint emelkedik, egyre vadabb viharok érnek el minket, egyre szélsőségesebb a hőmérséklet és az emberek ettől mindenütt szenvednek. Most pedig arra is fény derült, hogy kiket érint leginkább a klímaválság.
- Ezért ne próbáljon csevegni egy svéddel: nem faragatlanság miatt nem fog válaszolni Sok kultúrában az idegenekkel való beszélgetés a normális, és akár egy bimbózó barátsághoz is vezethet. De nem a svédeknél: ők ezt feleslegesnek tartják, mutatjuk, miért.
- Könnyen kudarcba fulladhat a karácsonyi ajándékozás - ezekre érdemes figyelni Az ünnepek előtti néhány hét kiemelten nagy küldeményforgalommal járó időszak a postai szolgáltatók számára. Ha szeretnénk, hogy a képeslapok és a csomagok rendben megérkezzenek, érdemes időben feladni a küldeményeket.