Itt vannak a részletek az operatív törzs üléséről.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, mostantól óránként dönt az operatív törzs a budapesti tűzijáték megrendezéséről - jelentette be Kovács Zoltán, az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője az M1 aktuális csatornán, kedd délután.
A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár elmondta: időjárási szempontból szokatlan helyzet állt elő, a légkörben nagy a bizonytalanság, az előrejelzések azt mutatják, hogy záporok, zivatarok valószínűek, ugyanakkor most ragyogóan süt a nap, és nagy érdeklődés mellett zajlanak a programok.
Nem látjuk még pontosan előre az estét, éppen ezért úgy döntöttünk, hogy óránként értékeljük a helyzetet, az emberek és a rendezvények biztonságát szem előtt tartva, folyamatosan értesítjük az embereket a fejleményekről - tette hozzá.
Elmondta: úgy készülnek, hogy megtartják a tűzijátékot és a Szent Jobb-körmenetet. Szavai szerint az egyházzal egyeztetve abban maradtak, hogy a Szent István Bazilikában tartják a szentmisét, majd ha az időjárás engedi, a körmenetet is.
A rendőrség és a szervezők felkészültek, hogy az időjárási, helyszíni viszonyoknak megfelelően hozzanak döntéseket - jegyezte meg.
Úgy vélte, jelen helyzetben az óránkénti helyzetértékelés a legcélravezetőbb minden helyszínt illetően. Megjegyezte: 20 helyszínen többszáz rendezvény zajlott és zajlik.
Az államtitkár szavai szerint minden eszközük, lehetőségük megvan arra, hogy valós időben információt tudjanak közölni és értesítsék a nézőket a változásokról. Gondoskodunk arról, hogy senkinek ne essék baja - tette hozzá.
Kapcsolódó cikkek
- Borzalmas tragédia Budapest közelében, iszonyú kínhalált halt egy 60 éves férfi Nem figyelt egy sofőr, halálra gázolt egy biciklist.
- Rendkívüli bejelentést tett a BKK, felbolydul a közlekedés a hétvégén a Hősök terénél Rendezvényt tartanak a Hősök terén szombaton, ezért a környéken forgalomkorlátozásra kell számítani, az érintett BKK-járatok módosított útvonalon közlekednek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel, hozzátéve, hogy a helyszín megközelítésére a sűrűbben közlekedő 1-es metró igénybevételét ajánlják.
- Végre megnyugodhatunk? Jó híreket közöltek a forintról Erősödött csütörtökön a forint a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
- Iszonyatos a helyzet Kisorosziban, ez történik most a világtól elzárt településen Nagyon nehéz helyzetbe került Kisoroszi, ugyanis a Duna teljesen elvágta a települést a külvilágtól.