Hirdetés

Tüntetnek az ápolók, a béremelésért megy a harc

Garai Kitti portré Garai Kitti

Két napra sztrájkot hirdettek a brit ápolók, mert béremelést szeretnének, ám a kormány még csak nem is tárgyal velük.

Az Ápolók Királyi Kollégiuma (RCN) bejelentette, több ezer brit ápoló fog béremelésért sztrájkolni december 15-én és 20-án. Hozzátették: az infláción felül 5 százalékos béremelést akarnak. Az RCN főtitkára, Pat Cullen elmondta, az ápolóknak elegük van abból, hogy a munkavégzésüket természetesnek veszik, elegük van az alacsony bérekből, a létszámhiányból és abból, hogy nem tudják megadni a betegeknek a kellő ellátást.

A brit kormány szerint azonban erre nincsen pénzük, és nem is hajlandóak tárgyalni az ápolókkal, ám két hete bejelentették: az RCN 106 éves történetében először sztrájkba léphetnek az ápolók. Steve Barclay egészségügyi miniszer szerint az ápolók követelése összesen 19,2 százalékos béremelést jelent, ami tízmilliárd fontnyi éves többletkiadással jár - írja az RTL.

"Ezek nehéz idők mindannyiunknak, és a gazdasági körülmények miatt az RCN követeléseire nincs fedezet" - mondta a miniszter, aki szerint az egészségügyi ellátórendszernek kész tervei vannak arra, hogy a sztrájk ideje alatt is folyamatosan biztosítsák az ellátást.

Tanártüntetések Magyarországon

Hivatkozás másolása

Hazánkban már több tüntetést és élőláncokat is szerveztek a tanárokért, akik szintén hasonló problémákkal küzdenek. A pedagógusok elégedetlenek a bérükkel, valamint az oktatási rendszerrel. Már többször is utcára vonultak, mostanra pedig már több ezres tömegek mozgatnak meg országszerte, diákok, szülők és más civilek is kiállnak értük.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés