Váratlan áldozata lett az amerikai bankcsődöknek.
A lap kiemelte, az elmúlt hetekben a csődbe ment amerikai bankok részvényesei hatalmasat buktak, a legnagyobb vesztesek között pedig egy svéd nyugdíjalap is szerepel, amely az ország minden negyedik lakosának nyugdíjcélú megtakarításait kezeli. Rossz hír, hogy egyik pillanatról a másikra lett a semmivel egyenlő 2 milliárd dollárnyi vagyon. Ez ugyan még elviselhető az alap 116 milliárd dolláros vagyonához képest, ugyanakkor a veszteség rávilágít az alkalmazott befektetési politikában rejlő masszív kockázatokra.
Az alap kezelői ugyanis úgy taktikáztak, hogy a szélesebb benchmarkok követése helyett inkább koncentráltabb portfóliót tartanak, és így próbálnak meg az átlagnál magasabb hozamot termelni a jövőbeni nyugdíjasok számára. A problémát csupán az jelenti, hogy a magasabb hozam a jelek szerint magasabb kockázattal is párosult.
Az összeomlás után lemondott a svéd nyugdíjalam vezérigazgatója, illetve a szabályozó hatóságok is átfogó vizsgálatot indítottak. Az alap a jövőben várhatóan jelentősen csökkenti kitettségét az Egyesült Államokban és várhatóan nagyobb mennyiségű Microsoft és Google részvény piacra dobását jelenti - írja a Napi.
Az ügyben érintett svéd nyugdíjalap először 2016 ban nyitott pozíciót a Signature Bank részvényeiben, majd két évvel később kezdtek SVB és First Republic papírokat vásárolni. 2022 végén a svéd nyugdíjalap már az SVB és a First Republic ötödik, a Signature Bank hatodik legnagyobb tulajdonosa volt.
Hittek a bankok hosszabb távú erejében, még akkor is, amikor a kötvényportfóliók elkezdtek jelentősen leértékelődni. Márciusban azonban minden összeomlott. A cégen belül gyors volt a bukás, egy belső vizsgálatot kezdeményeztek, és szabadságra küldték a részvénypiaci osztály vezetőjét, Liselott Ledint. Április 11-én menesztették Magnus Billing vezérigazgatót.
Kapcsolódó cikkek
- Brutális erődtűz pusztít Kanadában, veszélyhelyzetet hirdettek A tűzoltók nagy erőkkel dolgoznak a lángok megfékezésében.
- Drámai órák: Súlyosan sérült hegymászó lógott egy szakadék felett Bosznia-Hercegovinában A sérült nő órákat lógott a magasban.
- Pánikba estek az emberek, megmozdult a föld Melbourne-ben Erre több mint 120 éve nem volt példa.
- Vészjósló kijelentés: ezeket az országokat éhínség fenyegeti Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) és Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) megkongatták a vészharangot.