Az idős asszonyt hónapok óta keresték. A horvát hatóságok a napokban közölték, hogy megtalálták Ágota holttestét.

M.-né Cs. Ágota még július végén tűnt el a horvátországi Rovinjban. Az idős asszony a fiával érkezett az üdülővárosba nyaralni, ami tragédiával végződött. Ágotát a városban utoljára a Restaurant & Rooms BOŠKET étterem előtt látták. Fia ott búcsúzott el tőle, mert az idős hölgy fáradt volt és kicsit le akart dőlni a szobájában A fia hasznosan szerette volna eltölteni azt a kis időt, míg édesanyja pihen, és úgy döntött, elugrik a boltba és megveszi a szükséges dolgokat. Az egész nem volt több tíz percnél, ám mire visszaért, édesanyját már sehol sem találta, gyógyszerei és telefonja azonban a szobában maradt.
A 68 éves hölgynél korábban demenciát diagnosztizáltak, ami többek között azt is eredményezte nála, hogy félt az emberektől. Így senki sem értette, miért hagyta el a biztonságot jelentő szállást - írja a Ripost. A portál szerint Ágnes fia nem nyugodott bele édesanyja eltűnésébe, többször bejárta motorral a helyszínt. Végigpásztázta az egész tengerpartot, hátha rátalál a demens édesanyjára. A férfi Facebookon is folytatta a kutatást, de eredménytelenül.
A napokban azonban minden remény szertefoszlott, ugyanis a horvát hatóságok jelezték, hogy megtalálták az idős nő holttestét.
Kapcsolódó cikkek
- Most jött a hír: Brutálisan meggyilkolta a feleségét és a gyerekét a sztárügyvéd Dél-Karolina államban további 27 év börtönre ítélték, a fia és felesége elleni gyilkosság miatt már kétszeres életfogytig tartó büntetését töltő Alex Murdaugh egykori sztárügyvédet kedden.
- Drogbizniszből lett verekedés Bagon, de ami ezután történt, az már filmbe illő - videó Fényes nappal támadtak állítólagos adósukra és annak várandós párjára Bagon, válaszul a rendőrök ellepték a környező utcákat, majd a házkutatás során döbbenetes dolgokra bukkantak.
- Még a dubaji szigetét is felajánlotta a bűnbánó maffiózó, hogy megússza a brutális büntetést A rendőrségi informátorrá vált olasz maffiózó, Raffaele Imperiale átadta az Egyesült Arab Emírségek partjainál lévő mesterséges szigetét a hatóságoknak, annak érdekében, hogy enyhébb büntetést kapjon.
- Most érkezett: elfogtak egy terroristát Magyarországon Emberölésért és fegyveres terrorszervezet tagjaként körözték a hatóságok azt a 23 éves török férfit, akit társával embercsempészként fogtak el Magyarországon - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.