Tettlegességig fajult a veszekedés Zsámbékon, ahol egy nő váratlanul hasba szúrta az élettársát. A férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
A vita előtt együtt pálinkáztak, majd valamitől a nő megijedt és váratlanul rátámadt a férfira. A nő a támadás után sokkos állapotba került, úgy ment át a szomszédhoz, ahol elmondta mi történt, és segítséget kért tőlük - írja a Tények.

A mentőket is riasztották közben, akik súlyos sérülésekkel szállították a férfit kórházba. Az 57 éves áldozat azóta felépült, a nő ellen pedig az ügyészség nemrég vádat emelt. Mint írták, a nő és a férfi gyakran ivott együtt és veszekedtek egymással.
A szurkálás napján a nő főzéshez készült, amikor állítása szerint a férfi mesélt neki valamit, amitől pánikba esett. Az asszony ezután szúrta párja hasába a kést és sebesítette meg a vállát. A Pest vármegyei főügyészség most emelt vádat a nő ellen életveszélyt okozó testi sértés miatt.
Kapcsolódó cikkek
- Döbbenetes fordulat a körúti robbantás ügyében Mintent megváltoztathat egy most előkerült felvétel?
- Halálosan megfenyegette volt élettársát egy pápai férfi, nem tudta elfogadni a szakítást Kezdeményezték a férfi letartóztatását.
- Megütött egy rendőrt a Fidesz-székháznál, elítélték a tüntetőt A május 19-i diáktüntetés után azok között volt, akik testükkel tolták a rendőrsorfalat, de aztán ráadásul ököllel ütött az egyik egyenruhás fejére.
- (18+) Szörnyűség történt Várhosszúrétnél, holttestet találtak egy turistaösvényen Egy idős férfi az áldozat.