Hirdetés

"Azt gondoltam az élet nem áll meg" - Tóth Tímea 12 nap után elvesztette a kisfiát

Barsi Zoltán portré Barsi Zoltán

Tóth Tímea korábbi válogatott kézilabdázó élete egyik legnagyobb drámájáról vallott. A Spirit Fm Nők, filter nélkül című műsorában elmondta, hogy 12 napot élt a kisfia.

Tóth Tímea 25 hetesen világra hozta kisfiát, akit elveszített. Ráadásul kézilabdázóként megtanult a fájdalommal együtt is tovább harcolni. A rövid gyászidőszak után újra belevetette magát a munkába. 

Gyász volt. Legalábbis ő azt hitte. Most viszont azt mondja: „Nem lett elgyászolva, hanem azt gondoltam, hogy én kemény vagyok, az élet nem áll meg” – fogalmazott Tóth Tímea. 

Aztán jött az újabb lesújtó hír két évvel később: az egyik mellében rosszindulatú daganatot találtak. Amputálni kellett. Akkoriban kezdett el igazán magával is foglalkozni, meg azzal, min is ment keresztül valójában és hogyan tud megbirkózni ezekkel a súlyos érzelmekkel, amiket a lelkében elrejtett. Toth Tímea százötvenötszörös válogatott kézilabdás, a Fradi korábbi klasszisa. Drámai vallomást tett a Spirit Fm Nők filter nélkül című műsorában az elmúlt években átélt nehézségekről és arról, mi tartotta életben. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés