Tóth Gabi drámai vallomása: "a csaták és sírások ellenére is a lehető legjobb döntést hoztuk"
Az elmúlt hetekben sokat lehetett arról olvasni, hogy Tóth Gabi és családja Szentendrére költözött, azonban váratlan nehézségek adódtak a ház felújtása körül, így az életük jelenleg nem olyan egyszerű, ami mindannyiukat megviseli.
Gabi a csalad.hu oldalon nemrég egy friss blogbejegyzést tett közzé, amiben úgy fogalmazott, a kislányán látja, hogy kicsúszik a lába alól a talaj a költözés miatt. "Kórházból ki, dobozokba haza pár napra, majd Verához, és utána a panzióba. Itt már éreztem Hannikámon, hogy már nem olyan buli számára ez az egész" - kezdte posztját az énekesnő.
Mostanra nagyon elfáradt szegénykém és bevallom, mi is
- vallotta be a sztár, és hozzátette, a lánya viszonylag jól tud aludni idegen helyeken is, ám így nem tudják tartani az eddigi napi rutint, a megszokott ritmusa pedig teljesen felborzlt, ami miatt érzékenyebb lett és ő maga is egyre feszültebb. Kiemelte azt is Gabi, hogy próbálja minden erejével kezelni Hannika hisztirohamait, de nála is eltörik néha a mécses.

A dackorszak… hogy is mondjam finoman…. „picit” felerősödött. Néha azt érzem, hogy megszakad a szívem, mert tudom, hogy nem nagyon érti, mi történik valójában
- folytatta az énekesnő, akinek a lelkiismeret-furdaláson túl, az elbizonytalanodás fullasztó érzéséig minden átjárja a lényét, ugyanakkor legbelül tudja: jó döntést hoztak.
Belátom, hogy a mostani nehézségek, csaták, sírások ellenére is a lehető legjobb döntést hoztuk, mert érte történik minden. Bízom benne, hogy amikor végre beköltözünk és meglátja a gyönyörű kis birodalmát, akkor ő is megnyugszik majd és pár hét alatt akklimatizálódik
- tette hozzá.
Kapcsolódó cikkek
- Feladta a küzdelmet, elhunyt a népszerű műsorvezető Mindössze 45 éves volt.
- Először látogat királyként Romániába III. Károly Idén lesz 25. éve, hogy III. Károly első alkalommal érkezett Romániába 1998-ban.
- Le sem tagadhatná: így néz ki most Majka nagyobbik fia, Marián A rapper és családja Las Vegasban nyaral, amerikai útjukról rendszeresen posztolnak képeket közösségi oldalaikon, amelyeken két gyermekük is szerepel.
- Elképesztő, amit Rubint Réka csinál - videó Az edző mindig is komolyan vette a testmozgást, most újra ezt bizonyította be egy TikTok-videóban.