Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke szerint könnyű mások felett ítélkezni, de ő meghallgatná az énekesnőt.
Augusztus 20-án koncertet adott Tóth Gabi, és színpadra lépett vele a Fricska Táncegyüttes is. Az utóbbi napokban az énekesnő és Krausz Gábor szakításától volt hangos a sajtó, főleg azután, hogy kiderült: a Fricska egyik táncosa, Papp Máté Bence lehet Gabi új párja. Ezt már nem is titkolják, már Horvátországban is nyaraltak együtt.
Most Fábry Kornél, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke is megszólalt az énekesnő szakítása kapcsán. Az ismert műsorvezető unokaöccse az Indexnek úgy fogalmazott: senki felett nem ítélkezik, mert nem kapott rá felhatalmazást, hanem a feloldozásra és a megbocsátásra koncentrál.
"Szeretettel látnám egy teára... és meghallgatnám őt. Egyébként nagyon könnyű mások felett ítélkezni. Ezt az emberek gyakran a saját hibáik elfedésére teszik. A papi jelmondatom: Legyetek tehát irgalmasok!"
– mondta a lapnak a püspök, aki azt is hozzátette: véleménye szerint egy megingott házasság nem menthetetlen.
Kapcsolódó cikkek
- Orbán Viktort onnan védték meg, ahonnan még ő maga sem várta Az egyén nem okolhatja a kormányt, a szüleit, a neveltetését, mert már bármilyen tudományhoz, világnézethez hozzá lehet férni. Ezt mondja Pásztor Anna.
- Megállt a kés a levegőben: korábbi kijelentése miatt kérte számon Bochkor Gábor Németh Kristófot: a színész válaszát nem hiszed el! Néhány hete épp az ATV #Bochkor című műsorban tett ígéretet Németh Kristóf, de máris megszegni látszik azt. A színész nem számított a számonkérésre: a reakciója pusztító.
- Megszületett a döntés: Sváby Andrást kirúgták, közölték vele, hogy távoznia kell – őszintén vallott a műsorvezető a TV2-nél történtekről Sváby András úgy nyílt meg a Mutasd magad! című podcastban, mint talán még soha.
- A szívünk szakad meg Csuti és Kulcsár Edina kisfiának rajzán a G.w.M által szétszakított családról Csuti elmondása szerint "halálra bőgte" magát a rajzon.