Hirdetés

Tóth Gabi zokogott a kamerák előtt: többen halálosan megfenyegették

Garai Kitti portré Garai Kitti

Ahogy arról korábban a Naphíre is beszámolt, az énekesnő a minap bejelentette, hogy egy időre eltűnik a közösségi médiából. Egy nappal később, a Tényeknek adott interjújában elmondta, 

hogy az utóbbi időben annyi bántó üzenetet és halálos fenyegetést kapott, amit már képtelen szó nélkül hagyni. 

Tóth Gabi állítása szerint az Eucharisztikus kongresszus után indult ellene gyűlöletkampány, pedig szerinte soha nem rejtette véka alá a hitét, és nem arról van szó, hogy a vadóc lányból hirtelen Szűz Mária lett. "Nagyjából erre butítottak le, ilyen házmester hergelést csináltak a karakteremből, miközben én évek óta beszéltem a hitemről" - jelentette ki, hozzátéve, hogy világéletében vallásos volt, ám kislánya megszületése óta ennek még inkább hangot ad. 

Mint mondta, Hannaróza érkezése egy csoda, hiszen 18 éves korában tüdőembóliával került kórházba, ahol közölték vele, hogy soha nem lehet gyereke. "Hogy forduljak Isten ellen, amikor megajándékozott engem egy élettel? Lehet rólam sok mindent mondani, de ha valaki egy ilyen dolgot megél a mélységből hirtelen, hogy anyává válhat, ott minden kérdése ott a válasz" - tette hozzá. 

Az énekesnő most amiatt állt kamerák elé, mert az utóbbi időben rengeteg bántó üzenetet és halálos fenyegetést kapott, és ezt már képtelen szó nélkül hagyni. Voltak olyanok is, akik a gyermeke halálát kívánták, az énekesnőnél itt telt be a pohár. A rosszakarók odáig is elmentek, hogy Gabi turnémenedzserét hívogatták, aki reggel 7 és este 11 óra között is azt hallgatta, hogy az énekesnő haljon meg a gyerekével együtt. 

Gabi összesen 85 halálos fenyegetést kapott. 

A zenész egyébként szólt arról is, hogy nemcsak a haragosoktól érkeztek bántó üzenetek, hanem ismert zenésztársaitól is. Erre így reagált: "Az az ember, aki engem álszentnek, vagy köpönyegforgatónak hív, vagy az iskolai végzettségemmel aláz és gúnyol a közösségi oldalán, az számomra teljesen hiteltelen ember, miután azt hirdeti, hogy fogadjuk el egymást" - zárta rövidre. 

Tóth Gabi a jövőben kizárólag a családjára és új produkciójára akar koncentrálni.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés