Hirdetés

Tóth Gabinak elege lett, váratlan bejelentést tett

Garai Kitti portré Garai Kitti

Az énekesnő váratlan bejelentetést tett az Instagram-oldalán: egy időre eltűnik a közösségi médiából, mivel úgy véli, hogy az szétszakítja az embereket. 

"A közösségi médiának a közösség összetartásáról, párbeszédről és együtt gondolkodásról kellene szólnia, véleményem szerint, én azonban most ennek éppen az ellenkezőjét tapasztalom, ami már nem építi, színesíti, hanem rombolja az életünket. Úgy gondolom, hogy nem szabad még több teret adni a haragnak, a gyűlölködésnek, van most éppen elég ebből a világban. Járvány, háború, gazdasági nehézségek" - írta Tóth Gabi, hozzátéve, hogy nem kellene tovább mérgezni a mindennapjainkat. 

Az énekesnő kifejtette: számára az igazi értékek a hétköznapi valóságban vannak, éppen ezért a koncertjein továbbra is találkozhatnak vele a rajongók és meg is ölelhetik, de a közösségi médiát egy időre fel kell adnia. 

"Én ezt választom most a közösségi média helyett, ezért úgy döntöttem, hogy egy időre elnémítom az oldalaimat. A Sztárban Sztár leszek! új évadának indulásáról persze, tájékoztatlak majd benneteket, illetve a Blogomat is folytatni fogom. De, nem szeretnék teret adni a gyűlölködésnek, úgy érzem, ezzel tudok most a legtöbbet segíteni" - tette hozzá. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés