Tóth Gabinál közel 10 éve kezdődtek a problémák, azonban már olyan pokoli fájdalmakkal küzdött, hogy úgy döntött, nem halogatja tovább, hogy orvoshoz menjen.
Tóth Gabi a Borsnak adott interjújában mondta el, hogy rettenetes derékfájdalmai vannak, és már évek óta húzódik a probléma. "Elérkezett az a pillanat, amikor már nem halogathattam tovább, hogy orvoshoz menjek. Volt olyan, hogy aludni sem tudtam a fájdalomtól" - mondta az énekesnő a lapnak. Elárulta azt is, hogy röntgenvizsgálatra küldték és orvossal is beszélt, így derült ki, hogy gerincferdülése és iszonyatos gyulladásai vannak.
Gabi elárulta, a derékfájásai először 2015-ben jelentkeztek nála, a terhesség és szülés környékén pedig nyilván rosszabbodtak is, de mindig csak arra koncentrált, hogy az aktuális fájdalmat megszüntesse.
- mondta, hozzátéve, hogy 2018-ban egy televíziós műsor forgatásán úgy megsérült, hogy szinte lábra sem tudott állni, és ki kellett hagynia egy hetet.
A fiatal anyuka most Bodnár Józsefhez jár hetente háromszor, aki ismert csontkovács és gerincspecialista. "Le kell nyújtani és lazítani az izmokat, hogy a csontokat vissza lehessen helyezni, különben nem szűnik meg a probléma. Most újra táncolok is, rengeteg fellépésem van, jobban oda kell figyelnem, hogy bírjam ezeket" - magyarázta.
Az énekesnő megjegyezte azt is, hogy szerinte minden édesanyának nagyobb hangsúlyt kellene fektetnie önmagára. "A rohanó mindennapokban hajlamosak vagyunk megfeledkezni magunkról, pedig, ha az anya jól van, a gyerek is jól van. Nekem is itt van a kislányom, rá figyelek. Részemről eddig a prevenció elmaradt, de most tanultam belőle és másoknak is ezt üzenném, hogy a megelőzés az egyik legfontosabb: sokkal egyszerűbb, mint később a már kialakult problémát orvosolni" - fogalmazott.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Durván megalázták az Egri csillagok 80 éves sztárját A színművész több filmben, sorozatban és színdarabban is szerepelt, azonban 60 év után munka nélkül maradt.
- Valami nagyon furcsa dolog történik Sebestyén Balázs és felesége körül A műsorvezető elárulta, hogy a felesége iszonyatosan tolja a bulit minden héten.
- Összeomlott a megalázott Udvaros Dorottya A színésznő elárulta: még nem tudja felfogni pontosan, hogy lesz a pillanat, amikor össze kell majd csomagolnia.
- Ők a legértékesebb magyar influenszerek: Dancsó kiesett a top20-ból, a Pamkutya ott van A Forbes idén is összeállította a top 20 legértékesebb magyar influenszer listáját. Az első helyet ismét a TheVr kapta meg, és kiesett a top20-as listából Dancsó Péter.