Hirdetés

Van egy kis baj a tojás hatósági árával

Barsi Zoltán portré Barsi Zoltán

Gulyás Gergely miniszter a Kormányinfón jelentette be, hogy a kormány újabb két termékre, a tojásra és a burgonyára veti ki a hatósági árat.

A miniszter a Kormányinfón még azt mondta, hogy az ársapka a tojások esetén az M-es méretűekre vonatkozik. A Kormányinfót követően azonban a Miniszterelnökség a Telexnek úgy pontosított, hogy minden méretű tojásra vonatkozik a hatósági ár.

Most a lap azt írta, hogy akadt egy kis gond az átállásból, ugyanis úgy tűnik, nem mindenhol tudták megoldani az olcsóbb ár bevezetését. Mondhatjuk, hogy van egy kis gond a tojás hatósági árával.

A szerda este megjelent kormányrendelet értelmében csütörtökön már hatályba is lépett az árstop. A boltoknak ezentúl a szeptember 30-ai bruttó kiskereskedelmi áron kell adniuk ezeket a termékeket. Sok boltosnak azonban ez nem volt egyértelmű, így maradtak a drágább tojások és burgonya.

A legújabb fejlemény pedig az, hogy a tojás hatósági ára miatt a CBA már el is kezdte korlátozni az értékesítést. Egyszerre ugyanis 30 darabot lehet venni belőle. Az üzletek egyébként november 14-ig kaptak haladékot arra, hogy a burgonya és a tojás árát visszaállítsák a szeptemberi szintre.

Nem csoda a kormány beavatkozása, hiszen a tojás ára az utóbbi időben elszabadult. Míg korábban 50-60 forintért is hozzá lehetett jutni, a nagy áncokban nem volt ritka, hogy 120 forint darabonkénti ár alatt nem lehetett vásárolni. 

A Piacesprofit.hu közben egy érdekes dologról számolt be. A cikkük szerint a kormány nem kérdezte meg a tojástermelőket, akik igencsak meglepődve fogadták, hogy ez is bekerült az ársapkás termékek közé.

„Ha az árstoppal lefölözik a termelő hasznát, akkor sajnos nem tud tartalékot képezni és fejleszteni. A tojástermelés nem egy gyártósor, amit bármikor le lehet állítani, vagyis az előretervezés a teljes folyamat időigényessége miatt nagyon fontos tényező. Sajnos a mostani körülmények között ez teljesen kiszámíthatatlan és tervezhetetlen lett" 

- mondta a lapnak a Magyar Tojásszövetség elnöke, Prof. Dr. Sütő Zoltán.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés