A magyaroknak több helyszínen is esélyük lesz pénteken arra, hogy gyarapítsák érmeik számát a párizsi olimpián.
A legnagyobb várakozás a nyíltvízi úszók férfi versenyét és a kajak-kenu versenyek második döntős napját előzi meg.
A nyíltvízi úszók a tervek szerint a Szajnában versenyeznek majd, a férfiak pénteki, 7.30-kor kezdődő viadalán Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid is esélyes a dobogóra. A veszprémiek két kiváló úszója közül előbbi a 10 kilométeres táv aktuális világbajnoka, Tokió ezüstérmese, utóbbi pedig már bizonyította, hogy parádés formában érkezett Párizsba, ugyanis a medencés versenyek vasárnapi zárónapján 1500 méter gyorson hatalmas országos csúccsal a negyedik helyen végzett.
A vaires-sur-marne-i pályán a férfi kenu egyesek 1000 méteres és a kenusok, illetve kajakosok 500 méteres páros számainak döntőire kerül sor. Az ötkarikás lebonyolítás sajátossága miatt egyelőre nem lehet tudni, hogy a finálékban hány magyar hajónak lehet majd szorítani, a középfutamokat ugyanis csak a versenynap délelőttjén rendezik. Az ugyanakkor kijelenthető, hogy a magyar egységek - különösen a friss Európa-bajnok Nádas Bence, Tótka Sándor kajakos és a Kiss Ágnes, Nagy Bianka kenus duó - dobogós reményekkel utaztak a francia fővárosba. Rajtuk kívül a kajak ketteseknél a Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra, a Pupp Noémi, Fojt Sára és a Kopasz Bálint, Varga Ádám páros, kenu egyesben pedig Adolf Balázs és Fejes Dániel próbál előbb bejutni a nyolcas fináléba, majd ott a lehető legelőrébb végezni.
A Grand Palais-ban a tekvondósoknál az utolsó magyar, egyben a sportág első magyar női olimpiai kvótása, a 18 éves, madridi klubjából februárban az UTE-be hazaigazolt Márton Viviana lép a küzdőtérre. A korábbi korosztályos Európa-bajnok a 67 kilogrammos súlycsoportban lesz érdekelt és a negyeddöntőbe jutásért az elefántcsontparti Ruth Gbagbival csap össze.
A férfi vízilabdázók az olaszok elleni, szerdai, drámai győzelem után péntek este már az elődöntőben ugranak vízbe, a Paris La Défense Arénában a világbajnoki címvédő horvát csapat lesz az ellenfél, a tét közvetve az éremszerzés is.
A Mars-mező Arénában megkezdi remélhetőleg kétnapos szereplését a szabadfogású birkózó, Ligeti Dániel. A szombathelyi nehézsúlyú (125 kg) Londonban és Rióban is ott volt a mezőnyben, 2016-ban a hetedik helyen zárt, aminél most szeretne előrébb végezni.
A Stade de France-ban pénteken este, a 800 méterrel befejeződik a női hétpróbázók küzdelme Krizsán Xéniával és Nemes Ritával a mezőnyben, míg az öttusázóknál a férfi elődöntőre kerül sor a Versailles-i Kastély parkjában, a mezőnyben az egyformán olimpiai újonc Bőhm Csabával és Szép Balázzsal. A magyar versenyzők közül Bőhm friss világbajnokként, Szép pedig vb-ezüstérmesként versenyez a francia fővárosban.
Ha a ritmikus gimnasztikázó Pigniczki Fanni a csütörtöki selejtezőben jól szerepel és bejut a legjobb tíz közé, akkor pénteken ott lehet az egyéni összetett fináléjában.
Kapcsolódó cikkek
- Kubatov Gábor rövid, de drámai üzenetet küldött a Fradi veresége után A Ferencváros elnöke is reagált arra, hogy a Fradi kikapott a Tottenhamtól csütörtök este a Groupama Arénában.
- Megszólalt a Fradi vezetőedzője a Tottenham elleni vereség után A Ferencvárost irányító Pascal Jansen többször is felemlegette a csapatától elvett gólt a Tottenham Hotspurrel szemben 2-1-re elveszített labdarúgó Európa-liga találkozót követően.
- Sokk a stadionban: brutálisan megsérült a Fradi sztárja, hordágyon vitték le a pályáról Raul Gustavo a Tottenham elleni Európa-liga-mérkőzés végén súlyosan megsérült.
- Drámai fordulatok az Európa-liga meccsen, a Manchester United a hosszabbításban mentett pontot A Manchester United hosszabbításban egyenlítve 3-3-as döntetlent játszott csütörtökön az FC Porto vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában.