Hirdetés

Bemutatjuk a férfit, aki váratlanul a magyar Tiktok sztárja lett

Garai Kitti portré Garai Kitti

Szlazsánszky Ferenc pályája több mint fordulatos. A ’80-as években a Neutoricban zenélt, több évtizede újságíró, évek óta az ATV Híradójának főszerkesztője. A fiatalok mégsem innen ismerik, hanem onnan, hogy zseniális online lapszemléivel a magyar Tiktok sztárja lett. Mennyire jött váratlanul a siker? Többek között erről kérdeztük.

Több évtizedes újságírói pályafutás után lettél a tiktokozó fiatalok közében elképesztően népszerű. Teljesen váratlanul jött a siker vagy voltak előzményei?

Váratlanul jött, mivel korábbi hasonló próbálkozásaim más platformokon a tiktokos elérések illetve visszajelzések töredékét eredményezték csupán.  

Mi volt az a pont, amikor megérezted, hogy ezen a platformon tarolni fogsz?

Május végén botlottam bele Bélába, aki, vagy ami a Tiktok mesterséges intelligenciája. Ő mondta el, hogyan válhatunk sikeressé ezen a platformon. Rövid, humoros, lehetőleg eredeti tartalmak, és napi 3-5 videó publikálása. Akkor 2000 követőm volt, és átlagosan 3-4 ezren néztek meg egy-egy videót. Úgy voltam vele, hallgatok Bélára, elkezdek napi 3 videót kitenni, és ha év végéig elérem az 5 ezer követőt, azzal rendben vagyunk. A vártnál jobban haladunk. Köszönöm, Béla!   

Néhány éve megy már az ATV-n a reggeli online lapszemle, amiből te csináltál ikonikus műsorszámot, ami előbb az ATV Facebook-oldalán, majd a Tiktokon is elképesztően népszerű lett. Honnan jött az ötlet, hogy igazi stand up-os produkcióvá tedd a lapszemlét?

Mivel az ATV alapvetően hírcsatorna tele közéleti tartalommal, úgy gondoltam, abban a 3-4 percben, ami a lapszemlére jut, érdemes lenne könnyedebb, akár bulvárkategóriájú, de mindenképpen meghökkentő vagy vicces híreket beválogatni. Aztán vettem a bátorságot, hogy néhány mondatban kommentáljam is a híreket.  

Akik ismernek, tudják rólad, hogy amellett, hogy 25 éve újságíró vagy, ebből közel 15 éve főszerkesztő, az életedben régóta jelen van a humor és nem a reggeli online lapszemle volt az első, ahol kipróbáltad magad. Kérlek, kicsit mesélj erről az oldaladról!

Gyerekkoromtól kezdve szerettem viccelni, de csak a szűkebb környezetemben, vagy a magam szórakoztatására. 2006-ban aztán beneveztem a Magyar Rádió Humorfesztiváljára. Különdíjat nyertem szerzői kategóriában, ami tulajdonképpen a győzelmet jelentette, de a történetnek ott nem lett folytatása. Később indítottam egy blogot Vakkomondor néven, majd készítettünk egy műsort az ATV-n ugyanezzel a címmel, aminek főszerkesztője voltam. Miután néhányszor meghívtak az Aradi-Varga show-ba szintén az ATV-n, rájöttem, hogy ebben a műfajban úgy van a legtöbb esély a sikerre, ha a szerző saját maga adja elő a szövegeit. Azóta voltam néhány élő fellépésen, és úgy érzem, pillanatok alatt meg tudom találni a hangot a nézőkkel: ha például beszólnak, az külön inspirál. Ebben egyébként nagyon sokat segít, hogy az ATV-n öt éve vezethetem – mások mellett - a Fórum című műsort, ahol aztán tényleg nem lehet tudni, mi fog történni a következő pillanatban.  

Több tízezer feliratkozód van a Tiktokon, a videóid közül a népszerűek több százezres megtekintésűek, de van olyan is, amit egymilliónál is többen néztek meg. Mit jelent ma Magyarországon, ha valaki Tiktok-sztár (megismernek az utcán, leveleket kapsz stb.)?

Viszonylag sokan megismernek az utcán, odaszólnak, hogy nézik a videókat, szeretik. Mivel egy-egy ilyen impulzus akár órákra is jobb kedvre derít, elhatároztam, hogy én is nyitottabb és kedvesebb leszek az emberekkel, mert néhány jó szó tényleg nem kerül semmibe. Számomra ennyiben merül ki a „sztárság”.    

Az ATV Híradójának főszerkesztője vagy, miközben ikonná váltál a Tiktok-videóiddal. Simán megy együtt a kettő, vagy okoz bármilyen nehézséget, hogy össze tudd hangolni?

Nem okoz nehézséget, itt is, ott is híreket mondok, illetve közlünk. A híradóban fontos, pártatlan és a hírversenyben is esélyes anyagokat kell készítenünk, a humorban pedig – legalábbis a saját mércém szerint – úgy kell viccesen beszélni a valóságról, hogy ne sértsünk meg senkit.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés