Hirdetés

Fordulat a TikTok és Amerika közötti harcban: erről eddig mindenki hallgatott

Garai Kitti portré Garai Kitti

A TikTok megerősítette, hogy korábban felajánlotta az amerikai kormánynak, hogy állítsák le a platformot, hogy így kezeljék a törvényhozók adatvédelmi és nemzetbiztonsági aggályait. 

A TikTok most nyilvánosságra hozta azt az úgynevezett "kill switch" ajánlatát, amit még 2022-ben tett az amerikai kormány számára. A platform ezzel megkezdte a jogi harcát az ellen a törvény ellen, amely betiltaná az alkalmazást az Egyesült Államokban, hacsak a kínai anyavállalat, a ByteDance el nem adja azt. 

Ahogy arról a naphire.hu már többször is, a törvényt azért vezették be, mert aggályok merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a TikTok esetleg megosztja az amerikai felhasználók adatait a kínai kormánnyal. Ám a TikTok és a ByteDance ezt mindig is tagadta, most pedig azért küzd a bíróságon, hogy megsemmisítsék a jogszabályt, amivel kitiltanák az alkalmazást az országból - írja a BBC

„Ez a törvény radikális eltérést jelent az ország nyitott internet támogatásának hagyományától, és veszélyes precedenst teremt, amely lehetővé teszi, hogy a politikai hatalmi ágak célba vegyenek egy nemkívánatos közösségi platformot, és arra kényszerítsék, hogy eladják vagy bezárják" - érveltek jogi beadványukban.

A TikTok azt is állítja, hogy az amerikai kormány 2022 után nem volt hajlandó komoly tárgyalásokba belemenni, annak érdekében, hogy rendezzék a helyzetet, és erre bizonyítékként a "kill switch" ajánlatot hozták fel, amellyel szerintük hajlandóka voltak nagyon messzire elmenni. A TikTok szerint ez az ajánlat "kifejezett felhatalmazást adott volna arra, hogy az amerikai kormány kizárólagos belátása szerint felfüggessze a platformot", ha az nem tart be bizonyos szabályokat. 

A 2022 augusztusában a TikTok által javasolt „Nemzetbiztonsági Megállapodás” tervezet értelmében a vállalatnak olyan szabályokat kellett volna betartania, mint például az adatvédelmi egységeinek megfelelő finanszírozása, valamint annak biztosítása, hogy a ByteDance ne férhessen hozzá az amerikai felhasználók adataihoz. 

A TikTok ügyvédje az amerikai igazságügyi minisztériumnak címzett levelében azt állítja, hogy a kormány "minden érdemi tárgyalást beszüntetett" az új szabályok javaslata után. A 2024. április 1-jén kelt levél szerint az amerikai kormány figyelmen kívül hagyta a további tárgyalásokra vonatkozó kéréseket. Azt is állítja, hogy a kormány nem válaszolt a TikTok meghívására, hogy "látogassa meg és ellenőrizze" a Marylandben található központját.

Az amerikai District of Columbia Fellebbviteli Bíróság szeptemberben tart tárgyalásokat a TikTok és a ByteDance, valamint a TikTok-felhasználók által benyújtott keresetekről. A Joe Biden által áprilisban aláírt jogszabály jövő év januárjáig ad határidőt a ByteDance-nek arra, hogy eladja a TikTok amerikai eszközeit, máskülönben kitiltják az országból az alkalmazást. 

A TikTok tagadja, hogy külföldi felhasználók adatait megosztaná Kínával, és a jogszabályt "alkotmányellenes tiltásnak" és a szólásszabadsághoz való amerikai jog megsértésének nevezte. Kitart amellett, hogy az amerikai adatok nem hagyják el az országot, és az amerikai Oracle vállalat felügyeli őket a Project Texas nevű megállapodás keretében.

A Wall Street Journal 2024 januárjában végzett vizsgálata azonban megállapította, hogy egyes adatok továbbra is megosztásra kerülnek az amerikai TikTok és a kínai ByteDance között. 

Májusban egy amerikai kormánytisztviselő a Washington Postnak azt mondta, hogy "a felek által akkor javasolt megoldás nem lenne elegendő a felmerülő súlyos nemzetbiztonsági kockázatok kezelésére". Hozzátették: "Miközben következetesen tárgyaltunk a vállalattal az aggályainkról és a lehetséges megoldásokról, világossá vált, hogy a külföldi tulajdonrészétől való megválás szükséges volt és továbbra is szükséges".

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés