Hirdetés

Szülők figyelem! Újabb életveszélyes kihívás terjed TikTok-on

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

Már legalább tizenöt gyermek kórházba került a kihívás miatt, ami megállíthatatlanul terjed a fiatalok által közkedvelt platformon.

A mexikói Guanjanuato város egyik iskolájának ötödik és hatodik osztályos diákjai megbetegedtek, miután teljesítettek egy életveszélyes kihívást, ami a TikTok-on kezdett el terjedni az elmúlt hetekben. A videóban arra biztatják a gyerekeket, hogy vegyenek be nyugtatót, és derítsék ki, hogy ki tud a legtovább ébren maradni. Az őrült kihívás miatt már legalább 15 gyermek került kórházba.

A hatóságok már a szülőket is figyelmeztették, hogy felügyeljék a gyerekek közösségi média használatát. Az egészségügyi hatóságok is országos riasztást adtak ki a kihívással kapcsolatban, miután ez már a negyedik iskola volt a közép-amerikai országban, amit elért az őrület.

Korábban nyolc mexikóvárosi diák betegedett meg a nyugtatók beszedése és az azt követő erőltetett ébrenlét miatt. A gyerekek számára különösen veszélyes a szer, ráadásul vény nélkül kapható, így könnyen hozzá tudnak jutni. Fogyasztás esetén a gyerekeknél akár légzési nehézségek is kialakulhatnak, sőt kómába is eshetnek. Legrosszabb esetben halálhoz vezet - írja a Bors.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a most érintett 15 fiatal milyen állapotban van vagy elhagyhatták-e a kórházat, a hatóságok pedig viszgálják, hogyan jutottak hozzá a nyugtatókhoz.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés