Hirdetés

Fordulat a Teréz körúti robbantó ügyében: döntött az ítélőtábla

Nap Híre portré Nap Híre

Hiába az új magánszakértői vélemények, nem lesz perújítás.

Korábban mi is megírtuk, nyár elején soha nem látott videófelvétel került elő a 2016-os Teréz körúti robbantásról, amelyben életveszélyesen megsérült két budapesti rendőr. A vádlott és védője perújítást kértek.  

A védő indítványához okirati bizonyítékként új magánszakértői véleményeket csatolt: így – többek között – a robbantás helyszínénél rögzített kamerafelvételeket és az elkövető adathordozóit elemző informatikus, a robbantószerkezetet elemző elektronikai mérnök, illetve vegyész szakértő, továbbá a terhelt személyiségét és vallomását elemző pszichológusi véleményeket. 

A Fővárosi Ítélőtábla azonban most azt közölte, hogy elutasította a védő perújítási indítványát a Teréz körúti robbantás ügyében - írja az MTI.

Emlékeztettek: a Fővárosi Törvényszék P. L. G. vádlottat bűnösnek mondta ki emberölés kísérletében, robbanóanyaggal, robbanószerrel visszaélés bűntettében és terrorcselekmény  kísérletében. Ezért őt halmazati büntetésül életfogytig tartó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott legkorábban 25 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra. 

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a vádlott terhére megállapított terrorcselekmény bűntettének kísérletét átminősítette, a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját 30 évre súlyosította, egyebekben az elsőfokú ítéletet kisebb pontosításokkal helybenhagyta.

Az ítélőtábla szerint a védő által becsatolt szakvélemények egyike sem tartalmaz olyan perdöntő jelentőségű tényre vonatkozó új bizonyítékot, amely alkalmas lehet a jogerős ítélet megállapításainak cáfolatára, s amely a terhelt felmentését vagy vele szemben lényegesen enyhébb büntetést eredményezhetne, ezért a védő perújítási indítványát elutasította.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés