A problémás tejet még mindig nem hívták vissza hivatalosan, legalábbis a Nébih oldalán nincs erre vonatkozó információ.

Több vásárló is észlelte, hogy a piliscsabai Aldiban vásárolt 1,5 százalékos, saját márkás tej bajt okoz. A vásárlók elmondása szerint a tej fogyasztásakor már kis mennyiségnél is maró érzés jelentkezik a nyelven, a nyelőcsőben, később pedig tartós hasfájás lép fel. Egy helyi Facebook-csoportban arról számoltak be, hogy miután visszavitték a tejet a helyi boltba, szó nélkül visszavették.
Bár az élelmiszer-áruházban azt mondták a vásárlóknak, már értesítették a központot, a problémás tejet még mindig nem hívták vissza hivatalosan, legalábbis a Nébih oldalán nincs erre vonatkozó információ - írja a Blikk. A portál megkeresésére azonban közölték, hogy az Aldi saját hatáskörében kivonta a forgalomból a problémás terméket. Az is kiderült, egy bizonyos gyártási sorozatnál vannak gondok, ám a Nébih közlése szerint ebből július 25-én több, mint 12 ezer liter került forgalomba.
"Vásárlói reklamáció miatt az Aldi Magyarország Élelmiszer Kereskedelmi Bt. kivizsgálást indított a vállalkozás által forgalmazott 1,5%-os ESL tej kapcsán" - írták. Továbbá közölték azt is, hogy az Aldi a saját hatáskörében megtette a szükséges intézkedéseket, az érintett tételt kivonták a forgalomból, ezenfelül részletes, laboratóriumi vizsgálatot is érintő kivizsgálást indított az ügyben.Az előállító szintén megkezdte az esemény kivizsgálását, melynek eredményéről a későbbiekben tájékoztatást nyújtanak. A vásárlók számára lényeges információ, hogy a jelzett tételből származó terméket a boltok visszaveszik. A vállalkozások által megtett intézkedések megfelelőségét az illetékes hatóság felügyeli.
A Nébih közlése szerint a kellemetlenségeket a kereskedelmi lánc saját márkás, 1 literes, 1,5%-os ESL teje okozta, melynek minőségmegőrzési ideje: 01. 09. 2023., LOT-száma: L239536. A tétel előállítója a Tolnatej Zrt., és a július 25-én szállított tételből 12 408 liter került forgalomba.
Kapcsolódó cikkek
- Mély álomba zuhant a forint estére, gyengélkedik a magyarok pénze Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
- Váratlan hír jött a karácsonyi boltzárról Újabb áruházlánc tett nagy bejelentést.
- Ez lesz az Országos Meteorológiai Szolgálat sorsa? Itt a minisztérium közleménye Értekezletet tartottak az OMSZ vezetőinek, ahol az államtitkár is megszólalt.
- Irgalmatlan fotóval indította a hetet Németh Szilárd Még sötét volt, amikor a politikus útra kelt.