Hirdetés

Folytatódik a tanárok háborúja: több mint 20 iskolában nem lesz ma tanítás

Garai Kitti portré Garai Kitti

Folytatódik a polgári engedetlenség, miután kiderült, hogy újabb nyolc pedagógust rúgtak ki a munkamegtagadás miatt.

Szerda este ismét tüntettek a tanárok, többezres tömeg gyűlt össze a Belügyminisztérium előtt. A pedagógusok azután vonultak az utcára, hogy Pintér Sándor  hivatala sajtóközleményben bejelentette, hogy három fővárosi gimnázium újabb nyolc tanárától válnak meg, mert polgári engedetlenséget követtek el. 

A Blikk azt írja, nyolcból hatan a 18. kerületi Karinthy Frigyes Gimnázium tanárai, és az elbocsátásukat azzal indokolták, hogy 5 napon is polgári engedetlenségi akcióban vettek részt. A kirúgott tanárok közül egy a belvárosi Eötvös József Gimnáziumban dolgozott, egy pedig a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban.

A tanárok újabb polgári engedetlenségbe kezdtek

Hivatkozás másolása

"Válaszul nyolc kollégánk kirúgására, december 1-jétől polgári engedetlenségbe kezdünk! Csatlakozzatok" – írták a Tanárok a tanárokért Facebook-oldalon, mely szerint december 1-jén több mint 20 iskolában munkabeszüntetés lesz. 

Ezekben az iskolákban nem lesz tanítás:

Hivatkozás másolása
  • Bakáts téri Ének-zenei Általános Iskola
  • Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola
  • Budapest I. kerületi Petőfi Sándor Gimnázium
  • Budapest I. kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium
  • Budapest V. kerületi Eötvös József Gimnázium
  • Budenz József Általános Iskola és Gimnázium
  • Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
  • II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
  • Járdányi Pál Zeneiskola
  • Karinthy Frigyes Gimnázium
  • Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium
  • Kosztolányi Dezső Gimnázium
  • Kőbányai Szent László Gimnázium
  • Marczibányi téri Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és ZAMI
  • Pilisborosjenői Német Nemzetiségű Általános Iskola
  • Újbudai József Attila Gimnázium
  • Újpesti EGYMI
  • Városmajori Gimnázium
  • Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium
  • Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium
  • Lázár Ervin Általános Iskola

Ahogy arról korábban a Naphíre beszámolt, a tanárok már többször is utcára vonultak, tüntetéseket és élőláncokat szerveztek. Legutóbb november 26-án tüntettek, ahol egy petíciót is átadtak a Belügyminisztériumnak, melyben leírták, milyen változásokat szeretnének az oktatásban. A petíciót egyébként 112 ezren írták alá. 

Kilenc dolgot követelnek a pedagógusok

Hivatkozás másolása
  • Érdemi és nyilvános párbeszédet az oktatás megújításáról! Hiteles tájékoztatást a kormány és a közmédia részéről!
  • Szüntessék meg a pedagógusok lejáratását, az oktatási szereplők megfélemlítését! A kirúgott vagy leváltott tanárokat azonnal helyezzék vissza! Megbecsülést a pedagógusoknak!
  • Érdekérvényesítő sztrájkjogot a pedagógusoknak!
  • Felelős, hozzáértő oktatásirányítást! Önálló oktatási minisztériumot!
  • Kisebb terhelést a diákoknak és a pedagógusoknak!
  • Esélyteremtő, minőségi oktatást és nevelést mindenkinek – az óvodától az egyetemig!
  • Versenyképes és értékálló bérezést az oktatásban dolgozóknak!
  • Minőségi, 21. századi környezetet a tanuláshoz és a tanításhoz, neveléshez!
  • Szakmai szabadságot és támogatást az oktatásban! Korszerű nemzeti alaptantervet! Szabad tankönyvválasztást!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés