"Gyűlöllek te hájpacni!" - Szulák Andrea egy életre megsértődött ezen a mondaton, pedig nem neki szólt
Megszólaltak az üggyel kapcsolatban az Animal Cannibals tagjai.
A duó tagjai, Ricsipí és Qka MC a Három igazság című műsorban idézték fel egy Szulák Andreával történt összetűzésüket - szúrta ki a Szeretlek Magyarország. Mint elmondták, annak idején, még a 90-es évek közepén hivatalosak voltak Szulák Andreához a Top TV-be. "Úgy gondolta egy zseniális műsorvezetői fordulattal, hogy úgy fog velünk beszélgetni, hogy a kezébe vette a lemezünket és végigmondva a dalcímeket mindegyikről mondjunk valamit. Elérkeztünk a Gyűlöllek te hájpacni című számhoz, mire Ricsi csak ennyit mondott: Igen".
És ott látszott, ahogy Andi vörössé vált. Magára vette, pedig nem volt ebben rossz szándék, soha nem írtunk még Szulák Andiról számot. Soha senkit nem akarnánk megbántani. Aztán jött a reklámszünet, és Andi mondta, hogy "még egy ilyen és a taknyodon csúszol hazafelé". Magára vette, pedig félreértés volt
- magyarázták az együttes tagjai a műsorban.
Kapcsolódó cikkek
- Orbán Viktort onnan védték meg, ahonnan még ő maga sem várta Az egyén nem okolhatja a kormányt, a szüleit, a neveltetését, mert már bármilyen tudományhoz, világnézethez hozzá lehet férni. Ezt mondja Pásztor Anna.
- Megállt a kés a levegőben: korábbi kijelentése miatt kérte számon Bochkor Gábor Németh Kristófot: a színész válaszát nem hiszed el! Néhány hete épp az ATV #Bochkor című műsorban tett ígéretet Németh Kristóf, de máris megszegni látszik azt. A színész nem számított a számonkérésre: a reakciója pusztító.
- Megszületett a döntés: Sváby Andrást kirúgták, közölték vele, hogy távoznia kell – őszintén vallott a műsorvezető a TV2-nél történtekről Sváby András úgy nyílt meg a Mutasd magad! című podcastban, mint talán még soha.
- A szívünk szakad meg Csuti és Kulcsár Edina kisfiának rajzán a G.w.M által szétszakított családról Csuti elmondása szerint "halálra bőgte" magát a rajzon.