Hirdetés

Most közölték: szörnyű halált halt 27 ember Magyarországon

Nap Híre portré Nap Híre

Lakástűzhöz idén az év első három hónapjában 2097 esetben riasztották a tűzoltókat, ezekben a tüzekben 27 ember vesztette életét, 176-an megsérültek, többségük füstmérgezést szenvedett - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Mukics Dániel tájékoztatása szerint az áldozatok átlagéletkora 67 év, ezért ennek a korosztálynak az otthonait különösen fontos füstérzékelőkkel felszerelni. A március végéig keletkezett lakástüzek  csupán 6 helyszínén használtak füstérzékelőt - közölte. A tüzek legtöbbje, 21 százaléka a kéményben keletkezett, 14 százaléka a konyhában, 10 százaléka a hálószobában, 7 százaléka a nappaliban - tette hozzá.

Jellemzően nyílt láng használatára, valamilyen elektromos vagy fűtési hibára, illetve főzésre vagy dohányzásra vezethetők vissza a tűzek keletkezési okai - jegyezte meg. A szóvivő kiemelt néhány emlékezetes esetet is. Eszerint a legnagyobb tűz Kadarkúton volt január 8-án, ahol egy lakóházzal egybeépített ötszáz négyzetméteres autószerelő műhely égett; leghosszabb beavatkozás január 30-án történt, amikor egy győri családi ház oltása az utómunkálatokkal együtt 14 órát vett igénybe. Ennél az esetnél ketten vesztették életüket. Két áldozatot követelt február 19-én egy szigetszentmiklósi, március 12-én egy dabasi és március 17-én egy tatabányai lakástűz is - közölte.

A tűz pontos keletkezési helyének, idejének és okának feltárására 87 esetben kellett tűzvizsgálati eljárást indítani, melyek közül 39 helyszínen szándékos tűzokozás gyanúja is felmerült.     

Mukics Dániel a lakástüzek megelőzése érdekében azt javasolja, hogy mindenki éljen az ingyenes kéményseprés lehetőségével, emellett évente egyszer ellenőriztetni szükséges a fűtőeszközöket is. Aki régebbi épületben lakik, időközönként érdemes felülvizsgáltatni otthona elektromos rendszerét, valamint tanácsos a konyhába, hálóba és a nappaliba füstérzékelőt szerelni a plafonra.     

Külön kitért a szén-monoxid veszélyére. Ez a mérgező gáz - magyarázta - akkor keletkezik, ha beltérben nyílt láng ég és az nem kap elegendő oxigént. A levegő-utánpótláshoz kevés, ha az ott tartózkodók néha kinyitják az ablakot - figyelmeztetett. Fontos, hogy állandó és automatikus szellőzés legyen a lakásokban, ezért az ablakokba légbevezetőt ajánlatos szerelni - tanácsolta. 

Az első negyedévben 282-szer riasztották szén-monoxid miatt a tűzoltókat. 82 ember szenvedett valamilyen mértékű szén-monoxid-mérgezést, közülük 3 ember meghalt - áll a közleményben.

Cimkék:
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés