A válogatott csapatkapitánya bekötözött sérült combbal hagyta el a pályát a magyar fociválogatott Izrael elleni Eb-főpróbáján, de gyorsan meg is nyugtatott mindenkit, hogy nem lesz baj.
Három-nullra nyert a fociválogatott Izrael ellen, mégis Szoboszlai Dominik miatt aggódott többmillió magyar. A magyar válogatott Eb-főpróbájának második félidejében kellett lecserélni a csapatkapitányt, aki a combját fájlalta – írja a Ripost. Egy héttel az Európa-bajnokság előtt ez riasztó volt, pláne úgy, hogy a Liverpool játékosa három éve szintén sérülés miatt maradt le a nagy eseményről.
Most gyorsan megnyugtatott mindenkit a lefújás után. "Üzenem a szurkolóknak, hogy ne aggódjanak. Jól leszek, jól leszek" - mondta Szoboszlai, aki a lefújás után már ismét a pályán volt, s köszöntötte a szurkolókat. Azt is elárulta, nem tart attól, hogy ki kellene hagynia az Eb-nyitányt Svájc ellen jövő szombaton.
"Nagyon várjuk már mindannyian az Európa-bajnokságot. Teher nincs rajtunk, de izgatottak vagyunk, hogy mire leszünk képesek. Tudjuk, hogy a szurkolóink lázban égnek, remélem, sok örömet okozunk neki. Azt azonban nem hinnám, hogy olyan őrület lesz idehaza mint a 2016-os Eb alatt" – fogalmazott a játékos.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Robban a bomba: Haaland a Barcelonához igazol? Erling Haaland három év alatt három bajnoki címet nyert Angliában, megdöntötte a Premier League gólrekordját is és minden sorozatot megnyert a Manchester Cityvel. A sajtóinformációk szerint szerint a norvég gólgép elhagyhatja Angliát.
- Magyar szurkolók figyelem: Szijjártó Péter nagyon fontos bejelentést tett Öt magyar konzul is szolgálatot teljesít a hétfői zenicai Magyarország-Bosznia-Hercegovina labdarúgó-mérkőzéshez kapcsolódóan, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a szurkolóknak - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a meccs reggelén Budapesten.
- Marco Rossi rendkívüli nyilatkozatot tett: "Képtelen vagyok úgy felkészíteni a csapatot, hogy az egy pont legyen a cél" Marco Rossi szövetségi kapitány úgy készítette fel a magyar labdarúgó-válogatottat, hogy hétfőn három pontot szerezzen a bosnyákok vendégeként, de a végén az egynek is örülne, mert csapata így is a riválisa előtt maradna a Nemzetek Ligája-csoportban.
- Te jó ég, micsoda fordulat: Ausztria 1-1-es félidő után 5-1-es, kiütéses győzelmet aratott Az osztrák válogatott 1-1-es félidő után 5-1-es, kiütéses győzelmet aratott a vendég norvég csapat felett vasárnap este a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában.