A korábbi angol válogatott Paul Merson azt mondta, hogy Szoboszlai Dominik a nyár legjobb igazolása a Premier League-ben.
Ahogy arról a naphire.hu is beszámolt, az angol bajnokság ötödik fordulójában a Wolwerhamptom otthonába látogatott a Liverpool. Szoboszlai csapata itt is megszerezte a győzelmet, így a klub öt forduló után is veretlen tudott maradni.
A magyar válogatott focistát az edzője is nagyon dicsérte a mérkőzés után. "Már most óriási hatással van a játékunkra. Az első félidőben nem játszott jól, labdákat veszített, ilyenkor az ember azt gondolja, hogy "ó, Istenem". Nagyon sok labdát elvesztettünk. Szerintem a Wolves legnagyobb helyzetei abból adódtak, amikor a középkörben adtuk el a labdát. A második félidőben
Curtis Jones és Szoboszlai Dominik voltak fent dupla hatosban, ami egy nagyon támadó kettős, de nagyon jól csinálták, nagyon okosan játszottak mindketten. És így meg tudtunk fordítani egy nagyon jó meccset" - mondta Jürgen Klopp.

De nem a Liverpool edzője volt az egyetlen, aki elismerte Szoboszlait: az Arsenal legendás focistája, a korábbi angol válogatott Paul Merson azt mondta, hogy Szoboszlai Dominik a nyár legjobb igazolása a Premier League-ben - írja az Origo.
Szoboszlai a legjobb választás. Nem sokat láttam a srácot, amíg Lipcsében volt, de azt kell mondjam, hogy lenyűgözött, még nem volt rossz meccse
- mondta Merson, aki 386 meccsen lépett pályára az Arsenalban, kétszer nyert bajnoki címet, egyszer FA-kupát és Kupagyőztesek Európa Kupáját.
Szoboszlai annak ellenére, hogy nem játszott látványosan a Wolverhampton ellen, ismét elképesztő statisztikát hozott. A magyar játékos ellen szabálytalankodtak a legtöbbet, mellette pedig volt 81 pontos passza, 21 átadása a támadóharmadba és volt 11 sikeres hosszú indítása is.
Kapcsolódó cikkek
- Szoboszlai = Győzike? - Elképesztő baromságokat beszél a magyar futballról egy "szakértő" Muszbek Mihály érdekes véleményének adott hangot.
- Mi a fene baja van Szoboszlai Dominiknak? Bemutatott a magyar játékos a linzi szurkolóknak.
- Búcsúlevelet hagyott és kizuhant a 17. emeletről az olimpiai bajnok Öngyilkosságként vizsgálja a rendőrség a tragédiát.
- Kerkezék és Szoboszlaiék csak holnap lépnek pályára, de már ma is érdemes nézni a PL meccseit A Premier League következő fordulójában is izgalmas mérkőzések várnak ránk.