Újabb részletek derültek ki a hétfő délutáni halálos tragédiáról.
Ahogy arról korábban a Nap Híre is beszámolt, egy magyar busz egy kamionnal ütközött össze hétfő délelőtt a szlovákiai D2-es autópályán. A balesetben egy ember meghalt, 37-en könnyebben, 21-en súlyosan sérültek meg, őket a szakolcai, a nagyszombati, a malackai, illetve három pozsonyi kórházban ápolják. Nemrég az is kiderült, hogy a balesetben érintett utaso közül 18-an már hazaérkeztek Magyarországra.

Most friss hírek érkeztek a tragédiáról, kiderült, hogy Závod községnél egy kamionos az autópálya leállósávjából indult el, amikor az autóbusz körülbelül 100 km/h-s sebességgel hátulról belerohant.
A szlovák belügyminiszter egyelőre nem tudta megmondani, ki a felelős a történtekért, ugyanis a hatóságok jelenleg is vizsgálódnak az ügyben. Ám az már kiderült, hogy a sofőrök szervezetében nem állapítottak meg alkoholt, továbbá felmerült, hogy a busz vezetője talán elaludhatott a volán mögött - írja a Liner.
A szlovák mentőszolgálat szóvivője szerint összesen 60 sérültet láttak el, és mint ismert, egy ember életén nem tudtak segíteni. Szlovák sajtóinformációk alapján az elhunyt személy az autóbusz másik sofőrje lehetett.
Kapcsolódó cikkek
- Végre elkezdődhetett, amire mindenki várt Májusban csökkent az élelmiszerek világpiaci ára áprilishoz képest az ENSZ adatai szerint.
- Szörnyű állapotok uralkodnak a Mount Everesten, nagyon rossz a helyzet A Föld legmagasabb pontját sokan próbálják meghódítani, már magyarok is többször feljutottak - ez azonban sajnos negatív következményekkel is jár.
- „Monacói zászlóalj” - Az orosz oligarchák helyét ukrán milliárdosok vették át a francia Riviérán A Le Monde tényfeltáró riportban leplezte le a háború elől a francia tengerpartra költöző milliárdosokat.
- A Mount Everestnél van rosszabb is: kiderült, melyik a világ leghalálosabb hegye Bár az idén különösen veszélyes a Mount Everest megmászása, mégsem az a világ legveszélyesebb hegye.