Három magyar konzul is jelen lesz a Magyarország-Németország labdarúgó-mérkőzésen szombaton Düsseldorfban, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a szurkolóknak - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a meccs reggelén Budapesten.
A tárcavezető arról számolt be, hogy a Nemzetek Ligája csoportkörének első fordulójában rendezett meccsre 930 magyar szurkoló vásárolt belépőjegyet.
"Nekik mondom, hogy a düsseldorfi főkonzulátusunk természetesen egész nap elérhető, és minden munkatársunk ügyeletben van" - közölte.
"Ugyanakkor annak érdekében, hogy a helyszínen tudjunk segítséget nyújtani szükség esetén, a Merkur Spiel-Arenában három konzulunk lesz személyesen is jelen majd azon a területen, ahova a vendégszurkolók jegyei szólnak" - tette hozzá.
"Arra kérem önöket, a helyszínen szurkolókat, hogy ha bármiben segítségre van szükségük, akkor a konzul kollégákhoz forduljanak bizalommal" - mondta.
Szijjártó Péter tájékoztatása szerint ügyeleti telefonszám működik most is, ezt hívhatják az érintettek baj esetén, vagy ha bármilyen segítségre van szükségük: +36 30 387 0636
"Reméljük, hogy a mai nap sem a konzuli esetekről, hanem magyar győzelemről lesz majd emlékezetes. Mindenkinek jó szurkolást kívánok! Hajrá magyarok!" - zárta mondandóját.
(MTI)
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Szomorú tragédia történt Magyarországon Egy ember életét már nem lehetett megmenteni.
- Rendkívüli hír: azonnal evakuálni kellett a Margitszigeti Kisállatkert lakóit Az árvízveszély miatt szerdán délelőtt biztonságba helyezték a Margitszigeti Kisállatkert 110 állatát - tájékoztatta a Fővárosi Állat- és Növénykert szerdán az MTI-t.
- Drámai órák a Dunakanyarban: megfeszített munka folyik az árvízi védekezésben Megfeszített munka folyik az árvízi védekezésben a Dunakanyarban - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője szerdán az M1 aktuális csatornán.
- Friss hír jött a forintról: nézze, mit mutat az árfolyam! Szerdán alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest.